Harley-Davidson 2017-es szezonnyitó

Hűvös, bosszantóan szeles időjárásra ébredt Budapest szombaton, normál esetben az ember ilyenkor szaggatott sóhajjal lemond a motorozásról és inkább más lehetőségek után néz. Csakhogy április 8-a nem egy átlagos nap volt, „muszáj” volt felkerekedni, ekkor tartották ugyanis a Harley-Davidson hagyományos szezonnyitó összejövetelét. Jómagam – bár „kívülálló” vagyok – minden évben nagyon várom az eseményt, így nem volt kérdés, hogy idén sem maradhatok ki. Fél tízkor nyeregbe pattantam tehát és megcéloztam a Neszmélyi közi bázist. Láthatóan másokat sem tántorított el az időjárás, hiszen már a Rákóczi úton haladva egy kisebb felvonulásba csöppentem, így az út hátralévő részén egy nyolcfős kiscsapatként gurultunk Budaörs irányába. Úgy tűnt, a korai madárkák közé tartozom, lévén megérkezésemkor még korántsem volt teltházas a buli, mindössze tucatnyi lelkes résztvevőt és a szervezőket találtam ott, de 11 óra magasságban aztán egyre gyorsuló üzemben kezdtek el szállingózni az emberek, s csakhamar zsúfolásig telt a gyülekezőnek helyet adó szalon és annak udvara. Ekkorra már szerencsére az ég is kegyeibe fogadott minket, a felhőket elfújta a szél és ragyogó napsütés kerekedett, olyannyira, hogy az aláöltözős szett hirtelen túlságosan is melegnek kezdett tűnni.

Szabó Zsuzsannától, a márka hazai marketingesétől megtudtam, a szezonnyitó összejövetelt minden évben nagy várakozás előzi meg. Ahogy fogalmazott, az emberek a hosszú téli kényszerpihenő után ekkorra már ki vannak éhezve egy kedélyes összejövetelre, ahol találkozhatnak rég nem látott barátaikkal, klubtársaikkal, no és persze motorozhatnak egy jót. Ez egy családi rendezvény, jól mutatja ezt, hogy rengetegen érkeznek gyerekkel, baráttal-barátnővel, de még kiskutyával is. Egy igazi közösségi élményről beszélhetünk, ahol érezni a levegőben a vibrálást. A résztvevők túlnyomó többségét a márka tulajdonosai adják, de minden évben megjelennek más gyártmányokkal is.

Gondoltam, valamiféle szomjoltó után nézek, és nem is kellett sokáig keresgélnem, hiszen a szerviz mögötti sátorban a rendezőség ezúttal is egy rendkívül színvonalas büfével kedveskedett, ahol bőségesen sorakoztak a különféle üdítők, ásványvizek, sőt még kávét is lehetett kérni. Kis italommal a kezemben sétáltam egyet, és mindenhol jókedvűen csevegő társaságokba botlottam. Mindenki elmélyülten sztorizgatott az elmúlt időszak történéseiről és a jövőbeni tervekről, néhányan egymás masináit mustrálták, megint mások „hangpróbát” tartottak, férfiak és nők felvarrós bőrmellényei hirdették az összetartozást.

Harley és Tankcsapda

Számos ismeretlen ismerőssel beszédbe elegyedtem, és nagyon kellemes élményként ért, mindenki milyen szívesen és nyitottan társalog. Csillogó szemmel meséltek V2-eseikről, hogy hány száz vagy ezer kilométert tettek meg, illetve arról, mit jelent nekik a Harley. Mert akárhogy is, ez több mint egy motorkerékpár! Ez valóban egy életérzés. Máskülönben mi magyarázná, hogy még külföldről és Magyarország legtávolabbi csücskeiből is oly sokan érkeztek egy „egyszerű” szezonnyitóra!?

Az egyik fiatalember például egyenesen Pápáról csatlakozott, és bár az eső és a hideg miatt a lábon jövetelt nem merte megkockáztatni, kocsiba ült, hogy itt lehessen, megint más a felvidékről gurult át. A gyakorta hallható rosszmájú megjegyzésekkel ellentétben az is kiderült, a Harley-sok sem csak rövid utakra ragadnak kormányt, beszélgetőpartnereim közül kivétel nélkül mindegyik bejárta már a környező országokat, Ausztriát, Szlovákiát, Szlovéniát, Erdélyt, és úgy tűnt, az Adriai-tenger vidéke is népszerű desztináció, de igazán érdekes történeteket hallottam még távolabbi célpontokról és merész tervekről is.

A nap folyamán beszédbe elegyedtem egy rendkívül kedves úriemberrel, Márta Zoltánnal. Kiderült, igazi megszállottja az amerikai vasaknak, összesen négy darab Harley-Davidson sorakozik a garázsában. Legnagyobb kedvence közülük az Ultra Classic, hiszen mint mondta, ez elégíti ki leginkább igényeit mind kényelem, mind teljesítmény tekintetében. Régen legfőképp egyedül rótta az utakat, felderítve a környező vidékeket, de nemcsak hosszú útra, hanem napi városi használatra is csatasorba állítja a gépeket. Azt mondja, neki ez az örök szerelem, ami megfiatalítja. Nem ő az egyedüli vezető a családban, doktor fia egy Z750-nel száguld, és noha korábban távol álltak tőle a legendás krúzerek, Zoltán idővel megfertőzte őt azok szeretetével, így aztán a srác gyűjteménye is bővült egy V-Roddal. Most már együtt falják a kilométereket, tavaly az Adriára mentek, erre az évre Erdély csodás hágóit, a Transzalpinát, Transzfogarast vették célba, de ez nem minden, mivelhogy bakancslistájuk két legfontosabb bejegyzése, hogy elutazzanak egészen Skóciáig és a kínai nagy falig! Zoltán azt mondta, egyáltalán nem híve annak, hogy trélerre tegye a szerkezetet, mert – ahogy fogalmazott – maga az út a cél. Az ember egész életében csak dolgozik, hát ha itt az ideje, ki kell élvezni azt a végtelen szabadságérzetet, amit a motorozás nyújt.

Megmutatta EMAT-díjnyertes épített motorkerékpárját Fischl András „Frabato” is, aki paripája különleges mivolta ellenére bizony nemcsak kiállításokon mutogatja, hanem aktívan használja is azt. Bár a baggernek tulajdonképpen nincs hátsó ülése, mégis feleségével együtt célba vették Afrikát, 3500 kilométert megtéve elmotoroztak egészen a marokkói Casablancáig és Marrakeschig. Ugyanígy egy szusszal elgurultak az olaszországi Veronáig, majd onnan egészen az olasz-francia határnál található Cannes-ig és Monte Carlóig, és természetesen vissza, érintve a Garda-tavat. Elmesélte, hosszú utakra csapatban szoktak menni, és előre leszerveznek mindent, hogy kényelmesen, stresszmentesen telhessen az út. Idei nyári tervük Svájc felkeresése, de elképzelhető, hogy egy spanyol-portugál túra is megvalósul, hogy az egyébként is gazdag élménytárat még tovább bővíthessék.

Természetesen jelen volt a rendezvényen a H-D legújabb magyarországi nagykövete, a Tankcsapda gitárosa, Sidlovics „Sidi” Gábor is. A végtelenül közvetlen, roppant szimpatikus zenész reggel szakadó esőben indult Debrecenből, de kérdés nélkül leküzdötte a nagy távolságot, hogy részt vehessen élete első szezonnyitó felvonulásán. Sidi elmondta, ő nem most pattant először nyeregbe, már másfél hónapja motorral jár. Sokszor még rossz időben is a közlekedésnek ezt a formáját választja, hiszen amellett, hogy egy nagyszerű élmény, a funkcionális részét is nagyon szereti, nevezetesen hogy bármit feleannyi idő alatt el tud intézni, mint más eszközökkel. Megkértem, meséljen kicsit arról, honnan ered a kétkerekűek szeretete, és egy egészen rendhagyó választ kaptam: 1991-re tudja datálni motoros léte kezdetét, mikor is bemutatták a Harley Davidson és a Marlboro Man című filmet. A mozi akkora hatással volt rá, hogy azon nyomban eldöntötte, ő is megtanul vezetni. Ennek tükrében nem meglepő, hogy már akkor az amerikai legendák számítottak etalonnal számára, emlékszik, mikor a régi Váci úti Harley-szalon kirakatánál ácsingózott és nézegette a csillogó fémeket, s úgy hasított az MZ-vel, hogy közben azt képzelte, egy Harley van alatta. Szerencsére az álom megvalósult, ma már saját Heritage Softailjével rója az utakat, igencsak intenzíven. Tavaly 8000 kilométert tett a gépbe, a hazai kalandozások mellett ellátogatott Ausztriába is, amit idén májusban szeretne megismételni. Bár a koncertezés mellett nehéz annyi időt találni hobbijára, mint szeretné, tervei között szerepel, hogy kétkerekűjével meghódítsa Szlovéniát és Horvátországot is. Emellett a zenekarral szoktak járni Los Angelesbe egy hangszerkiállításra, és ott is szeretne tenni egy túrát, már utána is járt, hol lehet alkalmatosságot bérelni hozzá. A legendás 66-os úton végiggurulás pedig nyilvánvalóan a megvalósítandó álmok között szerepel.

Feldübörögtek a V2-esek

Pontban délben indultunk el a megszokott, városon átívelő felvonulásra, mely egészen a Hősök teréig és onnan vissza vezetett. Ennek hangulatát nehéz írásban visszaadni, de képzeljétek el, mikor százötven V2-es egyszerre dübörög fel! Enduróm kipufogórendszere nem mondható éppen halknak, de az óriások keltette hangorkán ezúttal olyannyira elnyomta, hogy nem hallottam magamat. Az acélszívek dübörgése természetesen nagy feltűnést keltett a fővárosban, ki-ki megdöbbenve vagy mosollyal az arcán nézte a rendőrök által biztosított menetet, a bámészkodók fotóztak, videóztak, a gyerekek lelkesen integettek. Nem tudom pontosan, hová sikerült besorolnom, úgy tippelem, valahol a konvoj közepén lehettem, de a felvonulás hosszúságát mutatja, hogy az elejét nem láttam, s mikor hátrapillantottam, bizony a vége is a távolba veszett. Nagyszerű élmény egy ilyen közös gurulás, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer tapasztalja meg. Jó lehetőség erre az alsóörsi Open Road Fest gigászi, több tízezer fős felvonulása, az aztán igazi libabőrös élmény! A visszaérkezést követően, egy órakor már egy óriási bogrács bableves és friss kenyér várta az éhes seregletet, aminek láthatóan hatalmas sikere volt. Közben a húrok közé csapott a fülbemászó dallamokat játszó Pannon Eagles zenekar, akik a népszerű amerikai együttes country-rock slágereivel szórakoztatták a falatozókat.

Ezt követően még bóklásztam kicsit a helyszínen, és mivel női mivoltomat nem tudom levetkőzni, szétnéztem többek között a shopban, ahol megállapítottam, hogy a márka ruházati kínálata – ha lehet egyáltalán fokozni – egyre szuperebb. Elképesztően szép, minőségi termékek sorakoztak a polcokon mindkét nemnek, több évre elegendő öltözéket össze tudtam volna válogatni. No és a kiállított masinák is alaposan lekötötték a figyelmemet, az üzlettérben sorakozott ugyanis a Street 750, az Iron 883, a Forty-Eight, a Roadster, a Fat-Bob és Fat-Boy, a Road King Classic, a Street Glide Special, az Ultra Limited, valamint a Road Glide Ultra is, volt hát mit vizslatni.

Írd be a naptáradba: június 7-11. Open Road Fest!

Gyorsan eltelt ez a néhány órácska, három felé közeledve a társaság lassan kezdett feloszlani, így én is szedtem a sátorfámat. Azt gondolom, aki eljött, biztosan kellemes élményekkel távozott, magam is megállapítottam elégedett mosollyal a bukóm alatt, hogy ismét jól választottam programot. És hogy mi járt a fejemben hazafelé gurulva? Hogy túl sokat kell még aludni az Open Road Fest kezdetéig...