Délelőtt 11-kor kezdődnek a programok a Harley-Davidson Budapestnél, s a szinte egész nap zajló koncertek mellett természetesen nem marad el az immáron hagyományosnak mondható felvonulás sem. Szép nagy kört tesznek a résztvevők a városban, majd a Hősök tere érintésével térnek vissza a Neszmélyi közben található bázisra.

Szezonnyitó a Harley-Davidson Budapestnél

Kettő az egyben – így jellemzik a szervezők az eseményt, ugyanis ez lesz a Jaromír Open Road Bázis hivatalos nyitóbulija is.

harley-davidson-szezonnyito-2021
A felvonulás ezúttal délután háromkor indul a Harley-Davidson Bázisról

Cseh sörök és finom falatok várják a betérőket, sőt azok is sörözhetnek, akik motorral jöttek,

ugyanis a szervezők ingyenes, őrzött parkolót nyitnak a vendégeknek, akik másnap, május 30-án vihetik el a gépeket.

Valószínűleg sokan élnek is majd ezzel, hiszen a felvonulás után fél ötkor a Jazztelen lép színpadra, hatkor mutatják be a Harley-Davidson Pan Americát, majd este kilenctől a Takáts Tamás Blues Band húzza a talpalávalót.

harley-davidson-szezonnyito-2021
A nap fénypontja egyértelműen az új Harley-Davidson Pan America leleplezése lesz

Ha te is kíváncsi vagy az újdonságra, ott lennél a koncerteken vagy csak érdekel a részletes program, látogass el az esemény Facebook-oldalára, ahol mindent megtudhatsz a Harley szezonnyitójáról.