Nemrég adtak hírt róla a helyi újságok, hogy május 29-én betörtek a város Harley-kereskedésébe, ám az öt tolvaj közül csak háromnak sikerült meglépnie a zsákmánnyal.

Pórul járt betörők a Harley-szalonban

A hajnal három körül érkező rosszfiúk rögtön ki is nézték a motorokat, ám közben rájöttek, hogy nincs kulcsuk a bejárati ajtóhoz, máshol pedig nem férnek ki a méretes vasak.

harley-tolvajok-clarksville-ben
Öröm az ürömben, hogy mindegyik motor biztosítva volt, és ezen felül a kereskedés is szeretné külön kárpótolni a tulajdonosokat

Valószínűleg túl sok akciófilmet láthattak, mert azt találták ki, hogy motorral áthajtanak a zárt ajtón. Hárman ki is jutottak a törmeléken át, ám a negyedik Harley beszorult, s ezzel a mögötte jövő sem tudta elhagyni a kereskedést, pedig a zsaruk már a közelben jártak. Így végül az ötfős társaságból ketten gyalog iszkoltak el, míg a másik három bandatag – sajnos – két bizományi értékesítésre átvett motorral távozott, amiből az egyik egy különleges CVO modell volt.

harley-tolvajok-clarksville-ben
Arról már ellentmondó hírek érkeztek, hogy mi lett a motorok sorsa, de néhány lapnál úgy tudják, hogy öt motorból kettőt nem tudtak elvinni, egyet pedig már megtaláltak azóta a zsaruk

Az ügy kapcsán elmondták az egyenruhások, hogy az utóbbi egy hónapban ez már a harmadik Harley-kereskedés, amit megpróbálnak kirabolni, és összesen harminc (!) ilyen esetről kaptak hírt az utóbbi egy évben, vagyis a igencsak rákaptak a tolvajok az értékes motorokra.