Nemrég jelentették be, hogy a Harley-Davidson szövetségre lépett a kínai QJ Motorral, hogy közösen fejlesszék ki a márka új, 500 köbcenti alatti modellcsaládját. Ezek elsősorban az ázsiai piacra készülnek, de mivel Európában is népszerű az A2 géposztály, biztosak vagyunk benne, hogy később itt is megjelenhetnek az újdonságok.

Hallottál már a QJ Motorról?
Ázsiában nagy névnek számít a QJ Motor, mely a Qingjian Group építőipari és ingatlanfejlesztő csoport tagja. Nem afféle garázscégről van szó, hiszen a vállalat jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, több mint 200 szabadalmat jegyeztetett be és emberek tízezreinek ad munkát. Az 1992-ben alapított társaság motoros üzletága főként kis hengerűrtartalmú motorkerékpárokat és robogókat készít, mégpedig elsősorban ázsiai piacra.

A leleplezés két nap múlva, március 10-én zajlik majd, ekkor mutatják be az új X350 és X500 modelleket. A QJ Motor nem titkolt célja, hogy ezekkel vesse meg a lábát az öreg kontinensen, illetve az USA-ban. Az is nyílt titok, hogy a QJ áll az „olasz” Benelli termékei mögött is, így az X350 a Benelli 302S műszaki alapjait örökli, míg az X500 – értelemszerűen – a Leoncino 500 „testvére” lesz.

harley-x350-es-x500-bemutato
A két új, sorkettes Harley-Davidson

A 353 és kereken 500 köbcentis sorkettesek várhatóan 36 és 47 lóerősek lesznek, és érdekesség, hogy a kisebb változat is komoly felfüggesztést kap – ugyanúgy fordított telópár fogja közre a könnyűfém első kereket, mint az 500-ason.

harley-x350-es-x500-bemutato
Friss kémfotó az újdonságról

Már csak két nap, és kiderül, pontosan mit tudnak a legújabb, egyszersmind legkedvezőbb árú Harley-Davidsonok, illetve talán az is, hogy Európában is megjelennek-e az újdonságok.