Még 2005-ben indult és éppen öt éve ért véget a japánok legendás V2-esének, a Yamaha MT-01-nek a gyártása. Céltalan, de annál izgalmasabb motorként éppen a legrosszabb időszakban, a válság éveiben látott napvilágot, amikor az ezredforduló hedonista felfutása után a vásárlók elkezdtek az olcsóbb, praktikus gépek felé kacsintgatni. Ezért aztán nem sok szaladgál belőle az utakon, viszont tulajdonosaik éppen ezért tekintenek egyre ritkább és értékesebb kincsként MT-jükre.

Micsoda vegyes házasság!

Szívesen visszautaznék az időben úgy 12-13 évet, meghallgatni azt a yamahás ötletbörzét, ahol egy mérnök bedobta az ötletet: készítsünk egy modern aluvázat, csapjuk hozzá az R1 első villáját és fékeit, majd sokkoljuk a világot azzal, hogy egy cruiser feltuningolt V2-esét ültetjük a sportmotoros köntösbe! Nem tudni, hányszor kellett kilincselniük a pénzügyi részlegnél ezzel az elvetemült ötlettel, mindenesetre a terv bevált, és 2005-ben megszületett a csupán 90 lovas, mégis elképesztően erős MT-01. A szokatlan formájú naked 1670 köbcentis V2-ese megbízható, kiforrott konstrukció volt, így semmilyen veszélyt nem rejtett 150 (!) Nm-ig felsrófolni a forgatónyomatékát.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-mt01-11550
Robusztus, álló helyzetben is dinamikát sugalló megjelenés jellemzi az MT-t

Sőt, a yamahások ennél is továbbmentek, és az MT-hez rögtön háromféle teljesítménynövelő készletet is piacra dobtak. A Stage 1 nevű pakk csupán a házi beszállító, az Akrapovič slip-on dobjait tartalmazta, ám a Stage 2 már valóban durván átváltoztatta a marcona V2-est, tekintve, hogy a - több mint egymillió forintot kóstáló - csomagban teljes kipufogórendszer, valamint módosított vezérlőelektronika is lapult, illetve egy szóló nyerget is kapott a tulajdonos.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-mt01-11555
Erre nem teszel oldaldobozokat, igaz, az MT nem is a világjáróknak készült... Az ég felé törő dupla harsona a típus egyik védjegyévé vált

Ha ez nem lenne elég, az igazán merész - és gazdag - tulajdonosok megrendelhették a közel nyolcezer eurót (!) felemésztő Stage 3 kitet is, már ha nem zavarta őket, hogy az átdolgozott vezérműtengelyekkel, a módosított dugattyúkkal és a vérmesen dörgő kipufogókkal már csak pályán használhatták új szerzeményüket...

Hogy milyen drasztikus változást is hoz ez utóbbi szett beépítése, arra remek példa az ausztrál rögbijátékos, Mick Withers szörnyetege, mellyel a sportoló új országos rekordot állított fel - 182,7 km/órára gyorsult fel negyed mérföldön 11,77 másodperc alatt a léghűtéses kéthengeressel.

Őszintén, ki vett ilyet?

Nincs nehéz dolga a leendő MT-tulajdonosoknak, hogy melyik változatra is voksoljanak a hét éven át gyártott Yamahából. Az alapváltozat - és annak gyárilag izmosított kivitelei - ugyanis mindvégig változatlan formában készültek, illetve 2009-ben megjelent az SP kivitel, amit a vörös-fehér fényezés, az Öhlins felfüggesztés, a Pirelli Diablo Rosso abroncs, valamint kétszínű nyereg tett vonzóbbá.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-mt01-11554
Az YZF-R1-ből érkező felfüggesztés és fékrendszer révén a kanyarvadászat is élvezetes vele, de a nagy tömeg és főként a magas súlypont megszokást igényel

Jóllehet, észérvekkel egyébként is nehezen megindokolható egy MT-01 vásárlása, a vételára tovább bonyolítja a kérdést. Ha visszalapozunk pár évet, láthatjuk, hogy a Yamaha 3,5 milliót kért az alapmodellért, mely talán a mai árak mellett nem meglepő, de anno igencsak borsosnak számított. Hogy mit lehetett venni ennyiért akkoriban? A Yamaha FZ-1 2,9-be került, a csupasz bestseller, a BMW R 1200 R is csak 3,19 milliót kóstált, sőt YZF-R1-et is kínáltak akkoriban 3,2 millióért.

Ennek megfelelően a csekély számú használt MT-01 ára is rendkívül borsos. Esélytelen másfél milla alatt rábukkanni, a szép állapotú példányok felülről súrolják a kétmilliót, s ha valaki az öhlinszes SP kivitelre vágyik, 13-15 ezer eurót, azaz 4-5 millió (!) forintot kell félretennie.

Nem olcsó mulatság, mégis megéri

Szerény kínálat és magas ár jellemzi a típust, mégsem lepődöm meg, amikor valaki arról áradozik, hogy mennyire szeretne egy ilyen izomkolosszust. A laikusok számára is feltűnő forma, az egyedülálló műszaki tartalom és a karszaggató nyomaték mágnesként vonzza a különleges masinára vágyó motorosokat. Ha Te is beállnál a sorba, csupán pár apróságra kell figyelned vásárlás előtt, ugyanis a jellemző hibalista rendkívül rövid, és a gondok jelentős része nem is annyira a kiválasztott gép, hanem az előző tulajdonos hibájaként róható fel. Az egykerekezéstől megfáradt kormánycsapágy nem nagy tétel, 10-12 ezer forint, a nagy munkát végző, ezért drága aksi - Yuasában - nem jön ki harmincezerből, és a láncszett 60-65 ezer forintos ára sem csekély.

A tulajdonos véleménye - Horváth János, Yamaha MT-01 (2005)

Már megjelenésekor szemeztem az MT-vel, majd öt évvel később külföldről sikerült vásárolnom egy csupán 11 ezer kilométert futott példányt belőle. A forgatónyomaték és a hang minden elképzelésemet felülmúlta, egyszerűen imádom, hogy már két-háromezres fordulaton felbőszült vadkanként tör előre a gép, igaz, a gyors irányváltások megszokást igényelnek, hiszen príma R1 futómű ide vagy oda, a magas súlypontot és a közel 270 kilós menetkész tömeget nem tagadhatja le az MT.
hasznaltmotor-teszt-yamaha-mt01-11556
A büszke tulajdonos és az - erősen átépített, izmosított - MT-01
Az utóbbi években csaknem negyvenezer kilométert tettünk meg együtt, s ezalatt igyekeztem minél jobban magamra szabni a Yamahát. Másik kormány került fel, Akrapovič kipufogó és sportlégszűrő váltotta a gyári alkatrészeket, majd végül egy Power Commanderrel izmosítottam 178 Nm-re a gigászi V2-est. Bátran mondhatom, hogy tökéletes lett, így nem is válnék meg tőle soha - ha lesz is másik vasam, az nem a helyére, hanem az MT mellé érkezhet a garázsba.

Vásárláskor feltétlenül kérdezz rá a tulajdonosnál, hogy a kinézett példány kapcsán elrendeltek-e bármilyen visszahívást, illetve el is végezték-e a javításokat, mert az első évjáratoknál akadt egy-két bosszantó és drága apróság, ami beárnyékolhatja a kapcsolatot. Ha azt hallod, hogy bizonytalan az alapjárat, és a motor tíz évnél idősebb, akkor valószínűleg nem cserélték ki rajta a fojtószelepállás-érzékelőjét, melyet egyébként ingyen biztosított a Yamaha. Az első évjáraton a hátsó felfüggesztés, azon belül is a lengőkar csapágyháza okozott fejtörést, ugyanis ha esőben, sárban is használták a gépet, esetleg nagynyomású mosóval vagy durva vegyszerekkel tisztították, akkor az alkatrész megsérülhetett, sőt extrém esetben el is törhetett.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-mt01-11552
Félre az útból! A tiszteletet parancsoló megjelenés garantálja, hogy az utcán megfordulnak az MT után - a marcona gépre még a laikusok is felkapják a fejüket

Elsőre csábítónak tűnhet a sérült MT-k megvásárlása, de nem véletlen, hogy ezeket rendkívül olcsón kínálják. Utángyártott alkatrészforrás gyakorlatilag nincs, a típus ritkasága miatt a bontott holmik nehezen és aranyáron elérhetők, egy új üzemanyagtartály, burkolat vagy a sérülésnek kitett kipufogócső ára pedig önmagában egy vagyon.

Marad hát a kitartó spórolás és keresgélés, mivel itthon jellemzően öt-tíz, míg Európa-szerte 40-50 MT-t kínálnak egy időben eladásra. Mindenesetre megéri kiböjtölni, mert ahogy a tulajdonos is fogalmazott, ez egy lenyűgöző vas, ami gyakorlatilag ellenfél nélküli a piacon - ha ilyenre különlegességre vágysz, a Yamahában biztos nem fogsz csalódni.

Műszaki adatok - Yamaha MT-01

Motorkonstrukció: 1670 köbcentis, OHV-vezérlésű, léghűtésű V2-es

Csúcsteljesítmény: 90 LE (69 KW)/4750 f./perc

Legnagyobb forgatónyomaték: 150,4 Nm/3750 f./perc

Furat x löket: 97 mm x 113 mm

Sűrítési viszony: 8,36:1

Váltó: ötfokozatú

Erőátvitel: lánchajtás

Váz: alumínium hídváz

Első felfüggesztés: 43 mm-es csúszószárátmérőjű fordított teleszkópok

Hátsó felfüggesztés: állítható rugó-előfeszítésű központi rugóstag

Első fékrendszer: két darab 320 mm-es átmérőjű féktárcsa

Hátsó fékrendszer: 257 mm-es átmérőjű szimpla tárcsa

Első abroncs mérete: 120/70 ZR 17

Hátsó abroncs mérete: 190/50 ZR 17

Tengelytáv: 1525 mm

Villaszög: 22°

Utánfutás: 103 mm

Ülésmagasság: 825 mm

Menetkész tömeg: 262 kg

Üzemanyagtartály mérete: 15 liter