A második világháború után igencsak nehéz volt az élet Japánban, és az olyan alapvető dolgok, mint a mindennapi közlekedés is komoly gondot okozott az átlagembereknek. Az áruhiány miatt nem vagy csak nehezen lehetett hozzájutni közlekedési eszközökhöz, ezért Soichiro Honda elhatározta, hogy hasznosítja a barátjánál, a taxisvállakozást üzemeltető Kenzaburo Inukainál fellelt kétütemű erőforrást. A háború idején generátorként szolgált blokkot végül felesége bringájába építette be, hogy Sachi könnyebben eljusson az igencsak távoli piacra, s ezzel megszületett Honda első saját készítésű gépjárműve.

honda-a-man-tt-n-22183
Két ember, akinek a Hondát köszönhetjük: Soichiro, a cégalapító, és felesége, Sachi, akinek az első segédmotoros kerékpárt építette

Az ötlet olyannyira bevált, hogy néhány átalakított bicaj után saját gyártású motorkerékpár fejlesztésébe kezdett, majd 1949-ben piacra dobta az első kétütemű, erős, mégis könnyed, préselt acélvázra épült modelljét, a D-Type-ot.

Irány a versenypálya!

Soichiro 1954-ben látogatott el először a Man TT-re, s olyannyira magával ragadta az élmény, hogy '59-ben már öt motorból álló flottával és saját versenycsapattal jelent meg a szigeten, ahol versenyzője, Naomi Taniguchi első japánként hatodik lett a 125 cm3-es géposztályban.

Az azóta eltelt hatvan évben 183 győzelmet arattak a Honda versenyzői a TT-n, ezzel a japán cég minden idők a legsikeresebb márkája lett a szigeten. A társaságalapító Soichiro, valamint a legendás versenyzők előtt tiszteleg most a vállalat az elmúlt hatvan évet felölelő kisfilmmel.