Ha egy világbajnoki címre esélyes versenyző váratlanul átigazol a sereghajtó csapathoz, annak általában a pénzügyi okai vannak. Ezúttal azonban úgy fest, Alvaro Bautista nem (csak) a magasabb fizetés kedvéért fordított hátat a Ducatinak, és írt alá a Hondához. Valószínűleg megelégelte a HRC vezetése, hogy a MotoGP-ben elért sikerek után ilyen gyalázatos Superbike-szereplést tudhatnak maguk mögött Nicky Hayden halála óta, húztak hát egy vonalat, és a „régi Fireblade-et” sutba dobva, vadonatúj motorral és két új versenyzővel vágnak neki a 2020-as szezonnak.

honda-cbr-1000-rr-2020-23707
Legkésőbb november elején az EICMA-n lehull a lepel az új Honda CBR1000RR-ről. Arról egyelőre nincs hír, hogy továbbra is készítenek-e SP verziót, de a márka hagyományait ismerve erre kifejezetten jó esély van

Se szeri, se száma a pletykáknak az új ezressel kapcsolatban. Kezdetben az aktív idomzat volt a sláger, ami egyébként nem is olyan hihetetlen a Suzukában készült kémfotókat elnézve. Persze jöttek az egymást túllicitáló, bőven 200 lóerő feletti teljesítményről szóló tippek is, a márkafórumokon pedig egészen szabadjára engedték a fantáziájukat: kétszáz kiló alatti menetkész tömegről, DCT-ről, illetve a Honda önvezető motorjának elektronikáján alapuló vezetéssegítő rendszerekről regéltek. Lássuk be, utóbbiakra aligha van esély, arra viszont annál inkább, hogy a HRC egy motorba sűríti a GP-ben szerzett tapasztalatokat, és jövőre Alvaro Bautistával, illetve Takumi Takahashival már a győzelemért, no meg a világbajnoki címért harcol majd a Superbike-ban.