Ha lehetne fogadni rá, hogy melyik lesz a Honda következő új modellje, akkor simán tennénk egy nagyobb összeget a CFR300L Rallyra. Már csak azért is, mert a következetességről híres japán mérnökök percre pontosan két évvel a CRF300L leleplezése után, éppen ma reggel mutatták be a modell felfrissített változatát. Mivel a Rally hivatalos bemutatója közvetlenül a 300L debütálása után zajlott, valószínűleg hamarosan láthatjuk annak az utódját is.

honda-crf-300-l-bemutato-23
A korábbi 250-esből született a 2020 végén felbukkant CRF300L, mely nagyobb és erősebb volt felmenőinél, mégis 4 kilogrammal kevesebbet nyomott

Új fényezést kapott a Honda CRF300L

Visszatérve az alapmodellre, a vállalat mai közleménye szerint új fényezéssel vásárolhatjuk meg a CRF 2023-as kiadását, ami nem más, mint a Swift Grey – a fantázianév az új, narancssárga grafikára és a masszív, fekete színű kézvédőre utal:

honda-crf-300-l-bemutato-23
Jövőre már a jól ismert Extreme Red mellett a Swift Grey fényezéssel is elérhető lesz a modell

A Honda árlistája szerint a CRF300L 2 089 000 forintos áron kapható, míg a ralimotoros stílusú CRF300L Rally 2 489 000 forintot kóstál. Sajnos a korábban általunk is tesztelt, izmosabb CRF450L már nem szerepel a felsorolásban, pedig remek alternatíva volt azoknak, akik aszfalton és terepen is használták endurójukat. Így aztán napjainkra tíztagú lett a Honda Adventure családja, melybe a négy különböző Africa Twin, a CB500X, a két CRF, a két NC750X és az X-ADV tartozik. A térsaság azonban hamarosan újabb taggal bővül, ugyanis heteken belül felkerül az árlistába az új XL750, azaz a Transalp, mely 2023-tól szintén kapható lesz Magyarországon.