Még 2019-ben indította el a Honda Motor Europe új, Dream Dealers márkakereskedői hálózatát, melynek az volt a célja, hogy a motorosok – járjanak bármerre a földrészen – a megszokottnál is magasabb színvonalú kiszolgálást kapjanak és megszólalásig hasonló környezetben válogathassanak az új gépek, valamint felszerelések közül.
Az első ilyen üzlet az olasz Honda Moto Roma volt, ahol három merőben eltérő, tematikus teret alakítottak ki. A Roadster, Racing és Adventure név máris elárulja, hogy az első a csupasz- és túramotoroknak készült, a másodikban a CBR modellcsalád tagjai sorakoznak fel, míg az Adventure értelemszerűen az Africa Twinek és Transalpok otthona. Emellett az is megkülönbözteti a Dream Dealereket a többi kereskedéstől, hogy kimondottan széles a felszerelések, valamint a kiegészítők választéka, és a betérő motorost felkészült, Dream Expert eladók várják, hogy segítsenek megtalálni a neki legideálisabb gépet vagy éppen ruhát.
Ez természetesen vonzza a vevőket, így a római nyitás után néhány hónappal számtalan motorszalon csatlakozott, és 2020 tavaszán már további öt további államban – közöttük Francia- és Németországban, valamint az Egyesült Királyságban – is nyílt egy-egy Dream Dealer-pont.
Honda Dream: a név kötelez
Aligha kell bemutatni a márka rajongóinak a Budapest első kerületében immáron csaknem két évtizede működő Honda Dreamet, hiszen a magyar motorpiac meghatározó kereskedése. Nem túlzás azt állítani, hogy szezononként motorosok ezrei térnek be ide, hiszen évente 5-600 új motort értékesít az üzlet, tehát egyetlen szalonként a teljes hazai motorkerékpár-eladás hozzávetőleg tíz százalékát teszi ki.
A négyszáz négyzetméteres bemutatóterem mellett több mint kétszáz négyzetméteres szerviz teszi teljessé a szolgáltatást, és összesen 14 fős személyzet felel azért, hogy a forgalmasabb napokon is nívós kiszolgálást kapjanak az ügyfelek. Azt is megtudtuk, tőlük, hogy a hatalmas műhely rendre megtelik motorokkal, de meglepő módon pont télen kevesebb a munka, amikor bőven lenne idő és lehetőség a karbantartásra. Kevesen használják ki ezt az időszakot, hogy elvégeztessék a javításokat, míg márciusban tömegével futnak be a motorosok, így azt javasolják, hogy aki teheti, november és február között jelentkezzen be, amivel elkerülheti a tömeget és a kényszerű várakozást.
Ilyen számok és eredmények láttán nem meglepő, hogy a Komlós Attila vezetésével megvalósult szalon immáron a Honda Dream Dealer-hálózat tagja, mégpedig a térségben elsőként nyerte el a kitüntető rangot. A megújult kereskedést a pénteki megnyitón láthatták először a sajtó képviselői, szombaton pedig már a nagyközönséget várták a régi-új Honda Dream megnyitójára. Bár jóval a kezdés előtt érkeztem a Dreambe, tömegével sorakoztak a meghívottak motorjai, és olyan sokan jöttek el az eseményre, hogy később már nagyítóval kellett keresni a szabad helyeket a vendégeknek.
Belépve rögtön egy különleges díszleten akadt meg a szemem: egy Honda CB1000GT-ről mintázott jégszobor állt a kirakatban. Ráadásul ez csak az első meglepetés volt, ugyanis néhány méterre onnan az ismert séf, Sárközi Ákos készítette a csábító fogásokat az egybegyűlteknek. Nem véletlen, hogy ő volt a rendezvény egyik ismert arca, hiszen maga is szenvedélyes motoros és évek óta a Dream visszatérő vásárlója.
Jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel telt az idő egészen a hivatalos megnyitóig, ahol előbb a Honda képviseletében Nagy Károly, majd a szalonvezető Komlós Attila ragadta magához a szót. Attila visszaemlékezett, hogy az elmúlt két évtizedben ezért a pillanatért dolgoztak és fejlesztették az üzletet, vagyis a mai nap tényleg egy álom megvalósulása. Ezután meghatódva fordult a munkatársakhoz, hosszan méltatva a 14 fős csapat érdemeit, melynek tagjai szívvel-lélekkel segítették ezen az úton.
Bár a program érdemi része már három óra előtt véget ért, a remek hangulat maradásra ösztönözte a vendégeket. Mintha egy találkozó vagy pályanap baráti társasága gyűlt volna össze, fesztelen társalgástól volt hangos a megújult szalon, mely ezentúl a Dream Dealer-hálózat tagjaként még magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt az ügyfeleknek.