A Honda csapata alaposan megörvendeztette rajongóit az EICMA-n leleplezett, sokszínű, 2019-es felhozatallal. Rengeteg továbbfejlesztett modellel előrukkoltak, s miként arra számítani lehetett, egyik legnagyobb durranásként itt debütált a 2019-es CBR1000RR és CBR1000RR SP, amihez a Next Stage Total Control, azaz „A teljes kontroll" újabb szintje szlogent kapcsolták. E mondat beszédesen utal arra, hogy a mérnökök 2017 után bizony most is jócskán fejlesztettek a technikai csomagon - ennek keretében frissítették a Honda saját fejlesztésű kipörgésgátlóját (HSTC) és blokkolásgátlóját, az erőforrás finomításában pedig a HRC gárdája is részt vett.

honda-eicma-2018-cbr-1000-rr-19947
Jelentősen módosítottak a Tűzpengén: a HRC csapatának közreműködésével finomítottak az elektronikán és az erőforráson, hogy a gép még versenyképesebb lehessen

Lényeges változás, hogy a HSTC és az egykerekezés-gátló funkció ezentúl elkülönül egymástól, vagyis külön-külön személyre szabható, hogy miként reagáljon az elektronika a túlforgó hátsó és az elemelkedő első kerékre. Külsőleg is felfedezhetünk némi újítást, tudniillik a Fireblade-ek ezentúl látványos Grand Prix Red (piros) és Matt Ballistic Black Metallic (fekete) fényezésekkel csábítanak, bár a korábbi megjelenésre sem lehetett panaszunk a Slovakia Ringen rendezett menetpróbán, ahol kollégánk, Chrobák Jani kergette meg a japán sornégyest.