A Honda elnök-vezérigazgatója, Takahira Hachigo megerősítette a hírt, mely szerint a cég 2018-ban bemutatja új elektromos robogóját. A társaságtól már korábban is napvilágot láttak hasonló járművek, például 2010-ben mutatták be az EV-neo nevű kétkerekűt, tavalyelőtt pedig egy EV-Cub tanulmánnyal rukkoltak elő. A vállalat kínálatának jövőjére vonatkozóan a vezető elmondta, 2030-ra az autókínálat kétharmada plug-in hibrid vagy teljesen elektromos hajtású lesz, és a technológia a kétkerekűek területére is beszivárog majd, ennek egyik első jeleként érkezik jövőre a klasszikus megjelenésű amperfaló.

honda-elektromos-robogo-14065

Egy környezetkímélő és valódi használati értékkel felruházott elektromos robogót dob piacra a Honda
Elmondásuk szerint az újdonsággal az ingázók dolgát szeretnék megkönnyíteni, hozzátéve, hogy a masina több szempontból is rendhagyó lesz, beleértve, hogy néhány mozdulattal kivehető akkumulátorokkal készül majd, így jóval könnyebb lesz a telepek töltése vagy cseréje. A kis gépet a japán postával együttműködve tesztelik majd, hogy fény derüljön valódi előnyeire. A Honda vezetősége megerősítette, hogy a robogóval párhuzamosan elektromos és hibrid hajtású motorkerékpárokon is dolgoznak, így néhány éven belül hangtalan nagymotorokkal bővülhet a márka kínálata.