Tavaly már részletesen foglalkoztunk vele, hogy a Honda milyen szerepet tölt be itthon és a nagyvilágban. Az ott látott számokból már sejteni lehetett, hogy év végén ismét boldogan koccinthatnak a mérnökök, hiszen a szárnyas márka végül közel tizedével növelte eladásait 2013-ban.

honda cg110
A siker kulcsa a megfizethető, tartós mobilitás. A Honda erős az ilyen vasakban, például az egyszerű CG110 egyes piacokon még ma is újmotorként kapható, átszámítva nagyjából 140 000 forintért

Továbbra is Ázsia és az önállóan kezelt kínai eladások viszik a prímet, a 16,79 millió darab (!) eladott újmotor 85 százaléka itt talált gazdára, míg Európa, a Közel-Kelet, Afrika, Észak-Amerika és Japán együttesen adta a teljes mennyiség 4-5 százalékát. Ebből egyértelműen következik, hogy nem Gold Wingek és Fireblade-ek teszik ki a tömegtermelés nagy részét, inkább a 150 köbcenti alatti, olcsó, valóban csak mobilitást szolgáló kétkerekűek adják a Honda gyártásának gerincét.

honda nc750x
Új kategóriák teremtésével, illetve folyamatos modellfejlesztéssel tör előre a Honda, és az eladásokat látva a recept igencsak jól működik

Évente tíz-tizenöt új modellt lepleznek le a japán gyárban, vagyis a tendencia azt mutatja, hogy az öreg kontinensen és a cég hazájában is szeretnének növekedést elérni, így nem kizárt, hogy a tavaly ősszel bemutatott újdonságok is hozzájárulnak, hogy 2014-ben ismét túlszárnyalja eddigi eredményét a Honda, ezúttal már növekedést elkönyvelve az eddig recesszió által sújtott piacokon is.