A Honda Gold Wing első változata 1975-ben mutatkozott be, és csakhamar a luxustúrázók egyik ikonjává vált. Az eltelt hosszú évek során bizonyította, hogy a kategória egyik legjobbjaként tekinthetünk rá, pályafutása során mérete és összlökettérfogata is folyamatosan nőtt, egyúttal a minőség és a kényelem terén is egyre magasabbra tette a lécet. A piac és a felhasználói igények azonban változnak, s természetesen ezzel a Honda is lépést tart, így aztán fejlesztőcsapatuk teljesen újragondolta a típus koncepcióját.

Hat henger, több erő, de szerényebb tömeg

A kétkerekű mozgatásáról továbbra is hathengeres, kimagasló teljesítményt és forgatónyomatékot nyújtó boxermotor gondoskodik, mely hengerenként négyszelepes Unicam hengerfejeket kapott. Noha a hajtómű erősebb lett elődjénél, a gép tömege jelentősen csökkent, hiszen modellváltozattól függően akár 48 kilogrammal is könnyebb lehet elődjénél, és erőforrása méretben is alulmúlja őseit, hiszen az új motornak és váznak köszönhetően sokkal kompaktabb lett. Ez természetesen a kezelhetőség terén is javára vált, a gép minden eddiginél fordulékonyabb és kezesebb, miközben a menetkomfort, a hőelvezetés és az aerodinamika is jelentősen javult.

honda-gold-wing-gl1800-2018-16148

Az új Gold Wing fejlesztése során a „Kifinomult forma, feszes stílus” filozófia érvényesült, ennek köszönhető az egyedi sziluett, amihez dinamikus futómű- és motorkarakterisztika, valamint elsőrangú kivitelezési és anyagminőség társul
Immáron elektronikus gázmarkolat és négyállású – Tour, Sport, Eco és Rain programokat felkínáló – üzemmódkapcsoló segíti a vezető dolgát, további újdonság a választható opcióként rendelhető harmadik generációs, hétfokozatú dupla kuplungos automatikus váltó (DCT) is. A biztonságról a HSTC kipörgésgátló, az aktuális menetüzemmódnak megfelelően működő felfüggesztés és a kettős kombinált fékrendszer, valamint a Hegymeneti Asszisztens gondoskodik. Mindezt elektromos üzemű, előre-hátra gurulást segítő sétafunkcióval egészítették ki, míg a hagyományos váltóval felszerelt változatnál úgy működik a tolatás, ahogy korábban. Az áttervezett alumíniumvázra épült gép alatt különleges, dupla lengőkaros első futómű teljesít szolgálatot, a csillapítás és a rugó-előfeszítés immáron elektronikus szabályozású, s szériafelszereltségként jár a modellhez az elektromos mozgatású szélvédő, az intelligens kulcs és az Apple CarPlay, melyek segítségével telefonjukat is használhatják az iPhone-tulajdonosok. A GL1800 Gold Wing néven színre lépő alapmodell mellett a gyártó piacra dob egy túradobozzal kínált átiratot is, a GL1800 Gold Wing Tourt is, ez ugyancsak DCT-vel és légzsákkal is rendelhető.
honda-gold-wing-gl1800-2018-16147
Kisebb tömegű, de lényegesen combosabb erőforrás került az új Gold Wingbe

Arra törekedtünk, hogy a Gold Wing megmaradjon luxusmotornak, de sokoldalúbb legyen a korábbi nemzedékeknél. Az új változat városi használatra és túrázásra egyaránt tökéletes, és nagyobb élvezetet nyújt, mint valaha. Tervezését egy üres lappal kezdtük el, és azokat a hardvereket, illetve szoftvereket alkalmaztuk, amelyek a modern motorosok számára fontosak. A Gold Wing továbbra is a Honda zászlóshajója, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy új fejezetet nyitottunk a modell történetében - mondta Mr. Yutaka Nakanishi, a 2018-as GL1800 Gold Wing fejlesztésének projektvezetője.

A jármű dobozszettjének teljes befogadóképessége 110 literre változott, de két zárt bukósisakot továbbra is kényelmesen elnyel, a boxok a rajtuk elhelyezett gombokkal vagy az intelligens kulccsal nyithatók. Az üzemanyagtartály kapacitása négy literrel kevesebb lett, tehát 21,1 literrel számolhat a pilóta, ám tekintve, hogy a fogyasztás csökkent – a gyári adatok szerint a típus 5,6 liter naftát éget el száz kilométerenként –, a hatótávolság nem változott.

Kényelem és felhasználóbarát kialakítás

A vezető előtt prémium színvonalú műszeregység feszül, ahol a műszereket enyhén megdöntve építették be, hogy mélységérzetet keltsen az óracsoport. A hétcolos, színes, folyadékkristályos kijelző nemcsak a navigációs és az audiorendszer adatait osztja meg, hanem a HSTC és a futómű beállításaira is lehetőséget ad, mindezt úgy alakították ki, hogy gyorsan és könnyen leolvasható legyen.

Ilyen extrákkal csábít tehát az új Gold Wing, az már csak hab a tortán, hogy minden idők legvonzóbb színválasztékát állították össze a régi-új modellhez. Az idomzat felső része sötétebb tónusú, ennek állít kontrasztot a világosabb, texturált alsó traktus. A két árnyalat határát jelöli a kidolgozott nyereg, ami kiváló minőségével és különleges kárpitozásával hívja fel magára a figyelmet.

Honda GL1800 Gold Wing 2018 - Műszaki adatok

Erőforrás: Folyadékhűtésű, négyütemű, 24 szelepes, SOHC-vezérlésű, hathengeres boxermotor

Összlökettérfogat: 1833 cm3

Szelepek száma hengerenként: 4

Furat x löket: 73 mm x 73 mm

Sűrítési viszony: 10,5:1

Max. Csúcsteljesítmény: 93 kW (126,48 LE)/5500 f./perc

Max. Legnagyobb forgatónyomaték: 170 Nm/ 4500 f./perc

CO2 kibocsátás:

Gold Wing és Gold Wing ‘Tour’ MT verzió: 128 g/km

Gold Wing ‘Tour’ DCT-vel és légzsákkal: 131 g/km

Olajmennyiség: 4,4 liter (MT)/5,6 liter (DCT)

ÜZEMANYAGBEFECSKENDEZŐ-RENDSZER

Porlasztás: PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező

Üzemanyagtartály befogadóképessége: 21,1 liter

Üzemanyag-fogyasztás: 5,6 liter/100 km

ELEKTRONIKAI RENDSZER

Indítás: Integrált Indítógenerátor (Integrated Starter Generator - ISG)

Akkumulátor típusa és kapacitása: 12 V/20Ah

Generátor kapacitása: 12 V/120 A

ERŐÁTVITEL

Tengelykapcsoló felépítése:

MT: Nedves, többtárcsás tengelykapcsoló spirálrugókkal, kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval

DCT: Hidraulikus, olajfürdős, többtárcsás, olajnyomás alatt álló

Váltó felépítése

MT: Hatfokozatú, lábbal kapcsolható (szorzófokozattal és elektromos tolatófokozattal)

DCT: hétfokozatú, Séta üzemmóddal (előre-hátra)

VÁZ ÉS FUTÓMŰ

Vázszerkezet: Présöntésű, alumínium hídváz

Méretek (hosszúság x szélesség x magasság):

Gold Wing

Hosszúság: 2475 mm

Szélesség: 925 mm

Magasság: 1340 mm

Gold Wing Tour

Hosszúság: 2575 mm

Szélesség: MT 925 mm/ DCT 905 mm

Magasság: 1430 mm

Tengelytáv: 1695 mm

Villaszög: 30,5°

Utánfutás: 109 mm

Fordulókör sugara: 3,4 m

Ülésmagasság: 745 mm

Szabad hasmagasság: 130 mm

Menetkész tömeg:

Gold Wing: 365 kg

Gold Wing Tour: 379kg (MT)/383 kg (DCT)

FELFÜGGESZTÉS

Elöl: Dupla lengőkaros

Hátul: Pro Link

KEREKEK

Elöl: 130/70 R18

Hátul: 200/55 R16

Felniméret elöl: 18 x MT3,5

Felniméret hátul: 16 x MT6,0

FÉKRENDSZER

Felépítés: Elektronikus szabályozású, kombinált ABS

Elöl: Két 320 mm átmérőjű, 4,5 mm vastag tárcsa hatdugattyús, úszóágyazású féknyergekkel és szinterbetétekkel

Hátul: 316 mm átmérőjű, 11 mm vastag tárcsa háromdugattyús féknyerggel és szinterbetétekkel

Elérhető színek:

GL1800 Gold Wing – Matte Majestic Silver

GL1800 Gold Wing Tour – Candy Ardent Red és Pearl Glare White

GL1800 Gold Wing Tour DCT-vel és légzsákkal – Candy Ardent Red/Darkness Black és Darkness Black Metallic