A Honda Komfront csapata vállalta magára, hogy megszervezi a veteránmotorok- és autók seregszemléjét. Május másodikán, szombaton várják nagy szeretettel a koros masinákért rajongó látogatókat, s egyben kérik, akik saját járművel neveznének az eseményre, regisztráljanak a kissmariann@komfront.t-online.hu címen, illetve hívják a szervezőket a 0630-937-4554-es telefonszámon, ahol Kiss László áll rendelkezésükre.

honda-komfront-veterantalalkozo-4558
Több mint negyven éve már, hogy legördült az első sornégyes, négyütemű CB750 a gyártószalagokról. A rendezvényen valószínűleg ilyen csodákban is gyönyörködhetnek a látogatók

Már csak azért is érdemes időben regisztrálni, mert a házigazdák egy ebédre is vendégül látják a megjelenteket, akik egészen április 25-ig adhatják le részvételi szándékukat. Nem mellesleg ez a rendezvény ad otthont a Magyarországi Veterán Honda motorkerékpárok márkatalálkozójának is, ahol egy csoportban láthatjátok a legszebb hazai gépeket a szárnyas márka több mint fél évszázados történelméből.

A találkozóról a Honda Komfront elérhetőségein kaphattok további információkat.