Miként korábban mi is megírtuk, a már jól ismert 125 és 150 köbcentis, hagyományos belsőégésű motorral felszerelt modellek mellett a japán gyártó tisztán elektromos és hibridüzemű variánsokat is készít a PCX-ből. Októberben, a Tokyo Motor Show-n még csak annyit lehetett tudni, hogy pozitív visszajelzések esetén egy éven belül megkezdődhet a gyártás, ám pontos dátumot akkor még nem árultak el, de immáron tudni lehet, szeptember 14-én már a japán kereskedésekbe kerülhetnek az újdonságok.

honda-pcx-hibrid-gyartas-18899

Az új PCX lesz az első japán, sorozatgyártású robogó, melyet hibrid hajtáslánccal szerelnek fel
A kétkerekűben egy 48 voltos lítium-ion akkumulátor biztosítja majd az energiát, emellett egy szénkefe nélküli, generátorként is működő önindítómotor (ACG) kap benne helyet. A pilóta két gyújtástérkép közül választhat a használat során, egyik még takarékosabbá teszi az – egyébként is fogyasztásbajnok – járművet, a másik pedig nagyobb motorerőt biztosít. Ha Ázsiában sikert arat a modell – márpedig jó esély van rá, hiszen a vásárlók nagyon várják az újdonságot –, remélhetőleg hamarosan Európában is kapható lesz az innovatív járgány.

Mennyi is az annyi?

A hibrid PCX kezdőára japánban 432 ezer jen, azaz kicsit több mint 1,1 millió forint lesz. Ezzel szemben a PCX125-öt átszámolva 875 ezer, a PCX150-et 950 ezer forintért kínálják. Nem tűnik túlzónak a felár, igaz, csak a benzinen megspórolt forintok miatt nem érdemes erre voksolni. A New Atlas munkatársai ugyanis kiszámolták, hogy a 150-es variáns fogyasztását alapul véve hozzávetőleg 280 ezer kilométer után térül meg teljesen a hibrid PCX vételára.