Megkezdődött a Honda WN7 előrendelése, mely 2026 első felében érkezik a vásárlókhoz. A modell azzal emelkedik ki az átlagos elektromos motorok közül, hogy CCS2-csatlakozójának köszönhetően nemcsak otthon, hagyományos konnektorról, hanem bármelyik nyilvános, autós oszlopról feltölthető.

Megjelent a Honda WN7

További jó hír, hogy a 20 és 80% közötti töltés csupán 30 percet vesz igénybe, ami kiugróan erős érték a nagy aksikapacitású elektromos motorok között. Természetesen otthoni töltésre is van lehetőség, ami legfeljebb 2-3 órán át tart.

honda-wn7-elektromos-motor
Közel 5,8 millió forintba kerül a Honda újdonsága

A 217 kilós tömeg és a 18 kW-os (24,5 LE-s) csúcsteljesítmény nem hangzik valami izgalmasan, ám a kereken 100 Nm-es forgatónyomaték már annál inkább, hiszen a márka 900-as, ezres motorjai büszkélkedhetnek ilyen értékkel. A nyitott változat mellett elérhető 11 kW-os változat is, hogy már 16 éves kortól vagy B jogosítvánnyal is vezethető legyen a modell – amelyik országokban ez megengedett –, de sajnos utóbbit Magyarországon nem forgalmazzák.

honda-wn7-elektromos-motor
Az elméleti hatótáv 130 km, de az akkumulátor kapacitása egyelőre nem ismert

Az 5 colos, színes TFT-műszeregységgel felszerelt WN7 pontos műszaki adatai csak a novemberi EICMA utána lesznek nyilvánosak, de az előrendelés már most megkezdődött – a modell 5 799 000 forintos áron kerül a szalonokba.