Mesélj egy kicsit a kezdetekről?

4 éves koromban kezdtem el a motorozást. Volt egy épített 3 kerekű motorom, amivel versenyeztem, amennyiben azt a gyerekes játékot egyáltalán annak lehet nevezni.

Az első úgymond hivatalos versenyem, körülbelül 6 éves koromban lehetett. Ettől kezdve három éven át 50 ccm automata kategóriában indultam, és két Magyar Bajnokságot nyertem. Azután rögtön feljebb léptem, 80 ccm-es váltós motorral folytattam a versenyzést. Volt egy cross motorból átépített nagyon jó gépem. Ezekben az években kialakult egy elég jó társaság. Nagyon sokáig együtt versenyeztünk például Talmával , Molnár Tomival, Magda Attilával és volt még egy pár srác, akik idő közben sajnos lemorzsolódtak. Sokukkal persze a mai napig együtt versenyzek.

Mikor volt az első olyan versenyszezonod, ami már igazán komolynak mondható?

Alig vártam, hogy betöltsem a 14. életévemet, mert már nagyon szerettem volna 125 ccm-ben indulni. 1995-ben volt az első igazán komolynak mondható nemzetközi versenyem 125 speciálban, ami már ugyanazokkal a szabályokkal ment, mint a Moto Gp. Ennek a versenysorozatnak már profi színvonala volt.

Abban az időben milyen edzéseket csináltál?

Téli időszakban crossoztunk, ez volt az egyetlen kiegészítő sport amit csináltam. Akkor voltam 14 éves, nem nagyon volt szükségem arra, hogy sokat edzek. Az iskolába kézilabdáztam, a haverokkal fociztunk, tehát megvolt a kellő mozgás a motorozás mellett.

Az ezt követő években hol versenyeztél?

Jöttek az egyre szigorúbb, színvonalasabb nemzetközi versenyek. 1996-ban elindultam egy bajnokságban, aminek egy cseh jégkorongozó volt a szervezője és névadója is. A versenysorozat így Boby Motion névre lett keresztelve. Kelet Európában ez volt az egyik legismertebb motorverseny. Nagyon profin meg volt szervezve, az emlékeimbe megmaradt, hogy itt már voltak nagyon csinos hostess lányok, rendesen, mint a nagyoknál. Tényleg egy nagyon színvonalas nemzetközi versenyt hoztak össze, sok osztrák és német indulóval. A második helyezésnek, amit itt elértem nagyon örültem. Még nagyon fiatal voltam, nagy felhajtás volt a díjkiosztón, ami egy valóban elegáns hotelben volt. A díjátadó ünnepség után fergeteges bulit szerveztek. Volt egy játék gép is, amin rengeteg pénzt eljátszottunk Talmával és Magdával. Gyerekfejjel ez hatalmas élmény volt.

Volt már komolyabb bukásod?

Még ugyan ebben az évben volt az első nagy törésem, a Hungaroringen estem egy nagyot. Az volt a baj, hogy a motorom ráesett a kezemre, ami miatt hét helyen tört el. Nem kellet megműteni, csak rögzítették. Egy hete volt rajtam a gipsz, amikor kiderült, hogy rosszul kezdett el összeforrni, ezért az orvos fogta és újra eltörte. Ezt soha nem fogom elfelejteni, iszonyúan fájt. A következő évben az Európa bajnokságon indultam, ami nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. A rossz szereplésembe közre játszott, hogy 1997-ben még ugyan az a szövetség rendezte az EB-t mint a Világbajnokságot. Ez azért volt érdekes, mert a VB-n résztvevő csapatok az EB-t használták edzésnek. Martinezéktől kezdve, még nagyon sokan elindultak közöttünk.

Nem beszélsz soha, arról hogy milyen csapatokban, versenyeztél.

Nagyon sokáig, 1995-ig a Honvéd színeiben motoroztam, de szerencsére én még időben, elhagytam a süllyedő hajót. Rögtön kaptam egy lehetőséget, az akkor nagyon híresnek számító, kiskunhalasi csapatnál. Aztán jött a nagy váltás a köbcenti terén is. Átültem a 250 ccm-es motorra. Elkezdtem edzőtáborokba járni, és 1998-tól teljesen megváltozott az életem. Visszaemlékezve, már az első évem sem sikerült rosszul az új kategóriában. Ezen belelkesedve a második évet egy nagyon jól felszerelt motorral kezdtem és fejeztem be. Meg is volt a gyümölcse, mert az összesítésben az Európa Bajnokságon a 4. helyen végeztem. 2000-ben Tóth Imre felajánlotta, hogy az ő olasz szerelői segítenek a motorom rendbetartásában. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy közös csapatot csináltunk. Éltem a lehetőséggel annak tudatában, hogy ez esetleg egy kiugrási lehetőség számomra. Rengeteget teszteltünk Olaszországban, tehát tényleg profin felkészülve érkeztünk az első versenyre. Franciaország volt a helyszín, nagyon rossz volt az idő, esett az eső, a körülmények nem nagyon kedveztek a versenynek. Az utolsó szabadedzésen bekövetkezett a baj: a depót elhagyva az első kanyarban hatalmasat estem. A mai napig nem tudom, hogy miért. Éreztem, hogy nagyon fáj a kezem, de visszaültem a motorra, amit a szerelők nagy nehezen rendbe hoztak, kicseréltek rajta sok mindent. A fékcsövet azonban valószínű, hogy rosszul illesztették össze, vagy egyszerűen rövid volt az a rész, amit beraktak pótlásként a tönkrement helyére. A nagy bukás csak ez után jött, mentem körülbelül 5-6 kört, amikor a fékem teljesen elszállt és ennek következtében 200 km/h sebességgel nekirongyoltam a falnak. Eltört mindkét kezem, combcsontom hét helyen és mindkét bokám elrepedt. Azonnal megműtöttek, kvázi összeraktak. Az orvosok véleménye az volt, hogy minimum 8 hónapig nem fogok tudni motorozni, amibe én nem akartam belenyugodni. Mindent megtettem tehát a gyógyulásért, jártam természetgyógyászhoz, amiben soha nem bíztam, ám csodával határos módon segített a gyógyulásban. Az orvosaim nem hittek a szemüknek, nagyon gyorsan javult az állapotom, a nyolc helyett másfél hónap múlva már versenyeztem. Az év sajnos véget is ért, már csak egy EB futamon tudtam elindulni, amit Portugáliában rendeztek, azt meg is nyertem. A következő évben megint rajtoltam az Európa Bajnokságon 4. lettem az összesítésben, ez nem számított rossz eredménynek. A probléma ott kezdődött, hogy a dobogó közeli állapotnál nem tudtam jobb eredményt elérni, ami egy kis krízist okozott a sportpályafutásomban.

Nem adtam fel, mert az álmaimban mindig arra vágytam, hogy a Világbajnokságon induljak, ez meg is valósulhatott volna 2003-ban amikor, a Team Hungary megalakult. Akkor a megállapodás szerint a csapat úgy ált volna fel, hogy Imi megy 125 ccm-ben én meg 250 ccm-ben, de sajnos a legvégén kiderült, hogy nem tudjuk kifizetni a nevezési díjat, így nekem le kellett húznom még egy évet az Európa bajnokságon. Nagyon el voltam keseredve. Talán egy kicsit ennek is köszönhettem, hogy 2004-et teljesen motormentesen töltöttem. Aztán 2005-ben megtörtént, amiről mindig is álmodtam, elindulhattam a 250 GP-n. Itt sajnos egy elég furcsa csapathoz kerültem, mert sok mindent ígértek de semmit sem valósítottak meg. A problémák egyre jobban halmozódtak, ezért a 8. futam után úgy döntöttem, hogy nem folytatom a versenyzést, mivel rengeteg pénzt kellett fizetnünk a csapatnak, de nem azt kaptuk cserébe, amit elvártunk. Az évet gyakorlatilag sikerek nélkül zártam, de sokat tanultam belőle. A következő idényt úgy vártam, hogy nem tudtam hol, és milyen motorral fogok versenyezni, de semmiképp nem akartam még egyszer ugyan abba a hibába esni, mint 2005-ben. Aztán derült égből villámcsapásként kaptam az ajánlatot a Suzuki Harmatitól, hogy induljak az ő versenyzőjeként a 2006-ban az első GSX-R Kupában. Rögtön megtetszett, hiszen úgy gondoltam, hogy ez lehetőséget biztosíthat a nemzetközi motorsportban való érvényesülésre. Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a verseny szervezői az összes versenyzőnek esélyegyenlőséget kívántak teremteni, és egyforma, versenyzésre átalakított motorokat, valamint központi technikai háttért biztosítottak. Így örömmel igent mondtam. A GSX-R Kupa mellett jutott időm kipróbálni magamat egy teljesen más típusú motoron az Európa Kupában, ahol néhány technikai problémával küzdöttem, de a végén az összesítésben a 3. helyen végeztem, miután az utolsó spanyolországi futamot sikerült megnyernem. A GSX-R kupa ezzel párhuzamosan, zökkenőmentesen zajlott. A Hungaroringen megnyertem mindkét futamot, Rijekában is győzni tudtam mindkétszer azután Brno-ban 2. helyezést értem el. Az összesítésben pedig megszereztem a győzelmet. Ami azt jelentette, hogy a sok próbálkozás után egy új Magyarországi kezdeményezés hozta meg számomra a lehetőséget az előre lépésre. Az első alkalommal megrendezett Suzuki GSX-R Kupa győzteseként kiérdemeltem hazánk legnagyobb és legsikeresebb importőrének támogatását. Idén biztos háttérrel indulhatok az Európa Bajnokságon és a Superbike világbajnokság keretein belül megrendezésre kerülő Suzuki GSX-R Európa Kupán, ahol több 100 ezer néző és a szakma színe-java előtt bizonyíthatok.

Véleményem szerint 2006-ban nem csak a saját hanem a GSX-R Kupa szervezőinek álmai is valóra váltak, mivel sikerült egy olyan versenysorozatot életre kelteniük, ami megkönnyíti a fiatal tehetséges motorversenyzők előre menetelét. A Suzuki GSX-R Kupasorozat biztos közeg bármely versenyző számára, hiszen nem csak a Suzuki Zrt. hanem a Magyar motoros társadalom is kiválasztó rendszernek tekinti a Team Suzuki által megvalósított kupasorozatot.

Team Suzuki