A HRC-vel kötött szerződésének harmadik, egyben utolsó évében Jack Miller rajthoz áll a suzukai 8 órás megmérettetésen. A huszonkét éves pilóta a Honda gyári csapatának színeiben rója majd a köröket, és nem titok, hogy nagy álma teljesül ezzel. -

Mindig is szerettem volna részt venni a versenyen – mondja -, ezt már két évvel ezelőtt is mondtam a Hondának. Idén nem kellett kérnem, maguktól ajánlották fel a lehetőséget, ami jó jel, egyben megtiszteltetés.

Jack Miller tavaly ünnepelhette pályafutása legnagyobb sikerét, mikor a szakadó esőben lezajló asseni futamon szenzációs versenyzéssel, a 19. rajtkockából indulva megszerezte élete első királykategóriás győzelmét

A megmérettetés egyébként július 30-án lesz, pont a MotoGP nyári szünetében, a német és a cseh nagydíjak között. Az, hogy a gárda Millernek ajánlotta a lehetőséget, okot adhat arra következtetni, hogy istállójuk tagjaként számítanak rá a 2018-as esztendőben is.