Az Európai Unióban idén július 6-a után már csak olyan új autók állhatnak forgalomba, melyekben – egyebek között – megtalálható a vészfékezést jelző lámpa, a fáradtságfigyelő kamerarendszer, a sávtartó berendezés, a tolatássegítő rendszer és az aktív sebességtartó automatika, amely a sebességhatárok betartásában is szerepet játszik.

A rendeletben meghatározott további biztonsági előírások között szerepelnek a töréstesztek alapján továbbfejlesztett biztonsági övek, a nagyobb frontális védelmi zóna a veszélyeztetett úthasználók – például motorosok – sérüléseinek mérséklésére, valamint a megerősített oldalirányú ütközésvédelem.

Elvetették a beépített alkoholszonda ötletét

Felmerült az indításgátló alkoholszonda kötelezővé tétele is, hogy csökkentsék a részegen okozott balesetek számát. Ez úgy működne, hogy beépítés után a rendszer addig nem engedné elindítani a járművet, míg a vezető nem produkál negatív alkoholtesztet. Végül úgy határoztak a döntéshozók, hogy új autóknak egyelőre nem kell ezzel az eszközzel rendelkezniük, azonban a gyártóknak muszáj felkészíteniük az új típusokat az ilyen berendezések fogadására - áll az MTI közleményében.

juniustol-csak-sebessegszabalyozoval-felszerelt-autok-allnak-forgalomba
A motorokban egyelőre nem lesz a sebességhatárok betartását szolgáló rendszer, az autókban viszont igen, sőt a 2022 után forgalomba álló kocsikat úgy kell kialakítani, hogy a lehető legkisebb sérülést okozzák az elütött gyalogosnak, motorosnak. Emellett kötelező felszereléssé válik a sebességtartó, valamint az elalvásfigyelő is

A motorosok számára jó hír, hogy a tervezet szövege sokat változott az első benyújtás óta. Kezdetben úgy szólt, hogy „minden járművet” fel kell szerelni ilyen berendezésekkel, de mivel motorkerékpárokon ez szinte lehetetlen, a végleges szövegben már személy- és teherautók szerepeltek. Az autógyártók annyi könnyítést kaptak, hogy csak olyan modelleket érint a változás, melyek 2022. július 6. után jelennek meg, és kizárólag a személyautók, valamint furgonok érintettek – a 3,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek mentesülnek a szigorítás alól.