Az Asia Times erősítette meg, hogy az amerikai nagyváros metrófelújításának egyik nyertese a motorjairól ismert japán cég lehet, ugyanis az előzetes információk szerint több mint 1500 metrókocsi gyártásáról állapodtak meg a közelmúltban.

kawasaki-metro-newyork-17161
Nem ez az első alkalom, hogy a Kawasaki metrókocsikat szállít Amerikába - az ezredforduló óta több száz japán jármű vesz részt az USA tömegközlekedésében

Az öt-hatmillió utast érintő New York-i metrófelújítás első üteme 2020-ig tart, ekkorra kell leszállítania a Kawasakinak a rendelés nagyjából egyharmadát, majd azok műszaki átvétele után érkezhet a további 1100-1200 darab. A szerződés összértéke meghaladhatja a négymilliárd dollárt, vagyis átszámítva az ezermilliárd forintot.

kawasaki-metro-newyork-17162
Kawasaki robot dolgozik a brit Ryobi Aluminium Casting üzemében

A motorozás csak egy apró szelet

A Kawasaki Heavy Industries-ről legtöbbünknek a kétkerekűek jutnak eszünkbe, pedig az elmúlt száz évben repülők, helikopterek, mozdonyok, ipari robotok és alagútfúrógépek egész armadája készült Kobéban. Az alapító, Shozo Kawasaki sem a közúti járművekben látta a jövőt, inkább a hajózás éltette - a sorozatos nehézségek, csődközeli helyzetek sem szegték kedvét, hogy újra és újra vízre szálljon.

kawasaki-metro-newyork-17164
Bár nem látszik, de tényleg rokonok - mindkét gép a Kawasakinál készült

Mi több, később tapasztalatait más területeken is kamatoztatta, vasútépítésben, repülőgép-gyártásban is komoly sikereket ért el, majd a világháború után japán első ipari robotját is ők állították elő. A motorozás területén csak a hatvanas évek közepén jeleskedtek először, amikor piacra dobták a Meguro technikán alapuló, legendás W1-et, mely akkoriban a legnagyobb összlökettérfogatú japán motorkerékpár volt.