Csodálatos dolog felfedezni a motorozás világát, de ez a világ sajnos sok veszélyt is rejt, beleértve olyanokat, melyekre a jogsiszerzéskor nem mindig hívják fel a tanulók figyelmét. Csokorba gyűjtöttük, milyen jellemző hibákkal, tévedésekkel találkoztunk eddig, illetve azt is kivesézzük, miként kerülhetők el ezek.

kezdo-motoros-hibak-6470
Fontos a tudásszintnek megfelelő kezdőmotor kiválasztása, de azért itt sem érdemes elóvatoskodni a dolgot...

1. Kezdetben „magázd" a motort!

A fiatalok többsége a motoros pályafutása elején igencsak tart az erős géptől, ami nem baj, hiszen inkább legyen túl óvatos, mintsem meggondolatlan. Ez azonban számos zsákutca forrása, ugyanis ez a tisztelet könnyen átcsaphat félelembe, amitől görcsössé válik a vezetés, kiveszik az élvezet a motorozásból, és tulajdonképpen ellenkező hatást ér el, éppen hogy veszélyesebb lesz így közlekedni. Az is benne van a pakliban, hogy az első pár hét után már úgy érzi, rendben, mindvégig óvatoskodtam, de most már szerintem „érzem a vasat", végre elkezdhetem rángatni a bajszát... Igen, ebből szoktak összejönni az első, igazán veszélyes helyzetek, rosszabb esetben bukások.

kezdo-motoros-hibak-6466
Amilyen a motor legeldugottabb része, pont olyan gondoskodó a tulajdonos is. Vételkor szánj rá időt, pillants be az ülés alá, keresd meg az akksit és a ritkán cserélendő folyadékokra is vess egy pillantást, mert ezek sokat elárulnak a gép előéletéről!

Ezúttal is az arany középút a megoldás, vagyis zárt pályán vagy forgalomtól mentes útszakaszokon végezz minél több olyan gyakorlatot, manővert vele, ami magabiztossá tesz, meggyőz, hogy Te irányítod a gépet és nem csak utas vagy rajta. Ugyanakkor mindig hagyj bőséges tartalékot, az adott helyzetnek megfelelően válaszd meg a sebességed, és légy körültekintő a forgalomban!

2. A kicsit hamar kinövöd!

Egy erős motorral könnyebben megmenekülsz a necces szituációkból! Az ötszázast egy szezon alatt kinövöd, utána meg fizethetsz még egyszer átírást! Az élet száz lóerőnél kezdődik, öcsi! Ugye mindenki hallott már ilyen „jó tanácsokat"? A kisebb motor valójában szinte csak előnyökkel jár, hiszen általában könnyebb és karcsúbb, mint kétszer nagyobb hengerűrtartalmú riválisai, no meg olcsóbb is, ami a következő fejezetekben még fontos szempont lesz.

kezdo-motoros-hibak-6467
A mások által levetett, kopott cuccok ideig-óráig megteszik, de hosszú távra már ne tervezz olyan holmival, amit valaki egyszer már lecserélt...

Ha csak teheted, próbálj ki minél több gépet, menj el nyílt napokra, tesztekre, ahol akár homlokegyenest eltérő stílusú vasak is rendelkezésre állnak, és csak akkor törd fel a malacperselyt, ha már tényleg biztos vagy benne, hogy pontosan mire is vágysz! Kezdőknek és főként hölgyeknek egy részletes, mindenre kiterjedő összeállítást is készítettünk a témában, melyet ITT olvashattok.

3. Most a motorra költök, a ruhára ráérek...

Égeti a zsebed a pénz, szeretnéd a legfiatalabbat, legszebbet, legjobbat kapni érte? Nem vagy egyedül, a többség így érez, mégis óvatosságra intelek. Ha megvetted álmaid motorját, azt először is át kell íratnod, ami akár százezres tétel is lehet. A motorozás mit sem ér, ha kezdőként nincs megfelelő ruhád, sisakod, mivel a másoktól kapott, huzatos cucc és a hangos, lötyögő, karcos plexijű fejvédő simán tönkreteszi az egyébként jó hangulatú gurulást is. Ez a két tétel már simán kitehet két kilót, és akkor az első szervizről meg a tankolásról nem is beszéltünk.

kezdo-motoros-hibak-6468
A jogsiszerzés mellett a valódi motorosképzésre és a rendes ruházatra is tegyél félre pár forintot!

Azt már tényleg félve teszem hozzá, hogy ha már a jogsira volt 100-150 ezred, akkor egy tisztességes motorosképzésre is szánj még egy keveset, tekintve hogy ezen legalább tényleg megtudsz valamit a géped irányításáról és a vészhelyzetek kivédéséről. Ha mindezt összeadod, gyorsan kiderül, hogy egy 800 ezres keretből jó esetben ötszázat költhetsz magára a motorra, ami kemény dió, elvégre a két árszint teljesen más kategóriájú és korú gépeket takar.

Piaci körkép - bátran fordulj szakemberhez!Ha kezdő motorosként tanácstalan vagy a szolgáltatások és áruk dzsungelében, ne légy rest utánajárni, rákérdezni, hogy mire is költöd a forintjaidat! Legyen szó a motorhoz kapcsolódó akciókról, kedvező hitelről, esetleg használt kétkerekűekről vagy az eltérő tematikájú motoros vezetéstechnikai képzések valamelyikéről, fedezd fel előbb a piacot, s csak akkor dönts, ha már tényleg biztos vagy a dolgodban!Ruházat terén is próbálj fel eltérő stílusú és anyagú öltözeteket, mert lehet, hogy a képeken remekül mutató bőrruha mondjuk kényelmetlen lesz, amikor csak a városon belül indulsz el valahova, de ugyanígy találhatsz ellenérveket a köznyelvben csak corduraként emlegetett öltözetekre is. Keress egy mások által ajánlott, megbízható szervizt, ahová bátran fordulhatsz, ha műszaki problémád akad, miként géped védelméről, tárolásáról is jó előre gondoskodj, hogy tényleg csak az élménydús motorozás várjon a vásárlás után.

4. Rendben van a gép, átnézettem

Az előző két fejezetre visszautalva fontos lehet, hogy a pénztárcádhoz, keresetedhez illő típust válassz. A kisebb, egyszerűbb konstrukciójú gépeknek rendre olcsóbb a fenntartása is, ami rögtön fontos szerephez jut, amint döntened kell: új gumira, láncszettre költsek 60-80 ezer forintot, vagy abból inkább elmenjek a következő túrára?

kezdo-motoros-hibak-6469
Költs, hogy később spórolj! Keress fel egy szervizt, hogy szakemberek nézzék át a kiszemelt gépet, így megkímélheted magad a váratlan kiadásoktól!

Ez különösen akkor fájó, ha a jóhiszemű vásárló úgy hozta el a vasat, hogy azt az eladó vagy a kereskedő szerelője „átvizsgálta", mégis, pár héttel az adásvétel után nem várt költségek jelentkeznek. Igyekezz hát úgy számolni a motor kiválasztásakor, hogy ne okozzon anyagi csődöt egy váratlanul beeső javítás, szervizelés sem.

A jogsi megszerzésétől hosszú, rögös út vezet a szamárlétra legfelső fokáig, mire elmondhatod, hogy tényleg tapasztalt motoros lettél. A fenti tanácsok megszívlelésével azonban megkönnyítheted a saját dolgod, megspórolhatsz pár felesleges kiadást, hogy több időd és energiád maradjon a legfontosabbra, azaz hogy tényleg élvezd az új szerzeményed.