Tavaly ősszel olvashattátok nálunk, hogy valódi mérföldkőhöz ért Kovács Bálint pályafutása, ugyanis Talmácsi Gábor óta ő az első magyar motorversenyző, aki gyári szerződéssel léphet pályára. A 21 éves pilótát idén az IDM-ben láthatjuk, mégpedig az elmúlt évek sikercsapatában, az Alpha BMW-nél, mely a legnagyobb gyári alakulat a német bajnokságban. Bálint mind a hét bajnoki futamon rajthoz áll 2023-ban a Superbike kategóriában, illetve akkor úgy nyilatkozott, hogy részt vehet az Endurance-vb viadalain is.

Kovács Bálint az IDM-en és az Endurance-vb-n

Utóbbi már csak azért is fontos, mert tavaly remekül szerepelt: ötödik lett csapatával a nívós, nemzetközi mezőnyben, sőt a viadal kétharmadánál dobogós helyen haladt a Yamahával.

kovacs-balint-2023-24-oras-versenyek
Bálint a tavalyi belga futamon

Nos, Bálint mai bejelentése alapján úgy tűnik, hogy idén is láthatjuk őt a hosszútávú-világbajnokság futamain, legalábbis erre utal az – igencsak beszédes – Facebook-bejegyzése.

24 órán belül újabb mérföldkőhöz ér pályafutásom! 24 órán belül kiderül, hogy – az IDM Superbike-bajnokságon kívül – hol, mikor, melyik versenyen és a csapatban indulok az idei évben. Ha van kedved, tippeld meg! Köszönöm! 24 óra, borzasztóan fárasztó tud lenni... Holnap a sajtótájékoztató után jelentkezem a részletekkel!

– írta Bálint.

kovacs-balint-2023-24-oras-versenyek
Kovács Bálint és a H-Moto első embere, Kelemen Krisztián az új BMW bemutatóján

A H-Moto Team pilótája egy M 1000 RR-rel indul az IDM-ben, ami szériaállapotban 212 lóerős, de természetesen a szabályok adta lehetőségeken belül átépítik az első összecsapás előtt. – Persze ez az átalakítás nem olyan mértékű, mint mondjuk a Superbike-vb-n, hiszen a Német Bajnokság előírásai szerint az ott induló gépek inkább a literes Superstock motorokhoz hasonlíthatóak – mesélte Bálint a BCC Alpha Van Zon Racing Team motorjáról.

Az tehát már biztos, hogy az IDM hét versenyhétvégéjén ott lesz a magyar pilóta, az pedig – stílusosan – 24 órán belül kiderül, hogy melyik világversenyen szurkolhatunk neki a 2023-as esztendőben.