A H-Moto Team ifjú, de már nagykorú tehetsége a hollandiai Assenben folytatja a szereplését az IDM idei bajnoki szezonjában. Kovács Bálint egyértelmű célja, hogy idén megnyerje a Suzuki Cup sorozatát. Bálint jelenleg az összetett pontversenyben az élen állva várja a most következő versenyhétvégét. Mint a fiatal motoros elmondta, az asseni futamok után is az élen állva várná az utolsó, hockenheimi szezonzárót.

kovacs-balint-assen-idm-gsxr-23003

Ezen a hétvégén a hollandiai Assenben folytatódik az IDM bajnoki sorozata, amelyben ezúttal csak egy versenyzővel áll a rajtrácsra a H-Moto Team.

Bálint vezeti a nívós, nemzetközi bajnokságot

Kovács Bálint 2019-ben már a második teljes szezonját teljesíti az erős nemzetközi mezőnyben, és a 18 éves motoros céljainak megfelelően – szeretné megnyerni idén a sorozatot – egyelőre két versenyhétvégével a szezon vége előtt 11 ponttal vezet összetettben.

kovacs-balint-assen-idm-gsxr-23005

A gyorsasági motorversenyzés szentélyének számító Assen Bálint egyik kedvenc pályája, és a szezon hajrájára nemcsak fizikailag készült fel tökéletesen, hanem mentálisan is. Nagy várakozással tekint az előtte álló napokra, és abban bízik, a két futamon olyan eredményt ér el, hogy a hockenheimi idényzáróra is összetettbeli elsőként utazhat majd.

kovacs-balint-assen-idm-gsxr-23006

„Az egyik kedvenc pályám következik, éppen ezért már nagyon izgatott vagyok, ráadásul nagy céljaim vannak. Sajnos a motorom egy bukás következtében a szlovákiai OB fordulón csúnyán összetört, ám amíg nekem nem lett bajom, a Suzuki alaposan megsérült, de szerencsére javítható volt. Köszönöm a csapatnak a gyors munkát, hiszen egy héten belül elkészült a motor, így azóta már a Slovakiaringen és a Hungaroringen is tudtam vele tesztelni.

kovacs-balint-assen-idm-gsxr-23007

A fizikális felkészülésem töretlenül halad, ugyanakkor emellett elkezdtem sportpszichológushoz is járni, és már most érzem, hogy mentálisan is sikerül jobb állapotban érkeznem Assenbe. A hétvégére végig esőt mondanak, ami megnehezíti a dolgunkat, de természetesen nem ijedünk meg tőle. Elsőként érkezem a bajnokságban Assenbe, és így is szeretnék távozni Hollandiából” – mondta Kovács Bálint.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.