Miként arról tegnap beszámoltunk, Kovács Bálint a hétfordulós IDM mellett az EWC-futamokon is pályára lép 2023-ban, és ma már azt is tudjuk, hogy a Maco Racing színeiben, egy Yamaha R1 nyergében láthatjuk őt a rajtrácson. Ha ismerős a név, az nem véletlen, ugyanis tavaly, a Bol d'Oron kipróbálhatta az alakulat motorját, még ha nem is voltak ideálisak a feltételek.

Egy jó csapathoz sikerült szerződni, hiszen több mint 20 éves tapasztalatuk van a bajnokságban. Az, hogy beugró pilótaként a hatodik helyet el tudtuk érni tavaly, jó jel az idei évre nézve

– mesélte Bálint a Maco Racingről

Kovács Bálint a Maco Racing csapatában

Noha akkor Bálint a Wojcik Racing Teammel utazott ki és az ő Yamahájukkal indult volna – miután csoportjában a legjobb Stock-időt motorozta az edzésen –, szombaton érkezett a hír, hogy a Maco Racingnél szükség van egy emberre. A két alakulat megállapodott egymással, így aztán Bálint mindössze pár órával a start előtt tudta meg, hogy másik alakulat színeiben lép pályára.

kovacs-balint-maco-racing-ewc
Kovács Bálint a legendás Bol d'Oron a Maco Racing motorjával

Végül Anthony West csapattársaként a hatodik helyen futott be, ismét bizonyítva, hogy akkor is villámgyors, ha nem éppen ideálisak a körülmények és egy kvázi ismeretlen motorral, csapattal indul a világ egyik legkeményebb hosszútávú versenyén.

Mégis lesz MotoGP-pálya?
Az eseményen megjelent Dr. Palkovics László is, aki egyértelműen utalt rá, hogy nincs elvetve a hazai MotoGP-pálya építése, sőt kiemelte, hogy a projekt irányítása – a HUMDA közreműködésével – szintén a győri Széchenyi István Egyetemhez kerül. Csak egy elejtett mondat volt, de nekünk, a gyorsasági motorozás hazai szerelmeseinek nagy jelentőségű: úgy fest tehát, hogy a MotoGP-pálya építése továbbra is terítéken van.

Olyan impozáns volt Bálint tavalyi teljesítménye, hogy ez meggyőzte a Maco Racinget irányító Denisa Greskovát és Martin Kuzmát, hogy szerződtessék a magyar pilótát a 2023-as szezonra.

Jöhet a Superbike-vb?

Az EWC remek lehetőség, hogy a gyors pilóták sok tapasztalatot szerezzenek, egyben fejlődjenek, így a hosszútávú-vb után a Superbike-vb-n is kipróbálják magukat. Remek példa erre Ilya Mikhalchik, aki megnyerte csapatával a 2021-es cseh futamot, majd a WSBK-ban kapott lehetőséget a bizonyításra. Élt is ezzel, és már tavaly áprilisban, az aragoni versenyhétvégén nyolcadik lett a világbajnoki mezőnyben.

A magyar pilóta azért vállalta a szereplést mindkét sorozatban, hogy minél több versenykilométert gyűjtsön 2023-ban. Persze az sem mellékes, hogy minden verseny egy-egy lehetőség számára, hogy felfigyeljenek rá, és – akár Mikhalchikhoz hasonlóan – továbblépjen az IDM-ből és az EWC-ből a Superbike-vb indulói közé, sőt a sajtótájékoztatón a Moto2 is szóba került, mint lehetséges irány.

Azt is kiemelték, hogy szeretnék, ha nem csak az autógyáraknak lenne vonzó célpont Magyarország, és ebben komoly segítség Bálint, valamint a HUMDA munkája. Mivel a pályán gyűjtött adatokat megosztják az egyetemmel, a vb-szereplés segíti a hazai motorsport fejlődését, egyben a jobb szakemberek képzését

Idén tehát két nívós sorozatban is láthatjuk Kovács Bálintot: a hétfordulós IDM mellett a hosszútávú-vb összecsapásain is jelen lesz. A rövidtávú cél egyértelműen a minél jobb helyezés elérése, de közben azon is dolgozik a 21 éves pilóta, hogy teljesítménye alapján felfigyeljenek rá, és a jövőben már a MotoGP vagy a Superbike-vb rajtrácsán láthassuk.