Bálint ezúttal a Lipcse mellett fekvő, részben utcai pályán áll rajthoz az IDM Suzuki Cup sorozatában, hogy folytassa idei remeklését. A H-Moto ifjú versenyzője parádés teljesítményt nyújtott legutóbb a belgiumi Zolderben, ahol a futamgyőzelem mellett övé lett a pole pozíció és a versenyben futott leggyorsabb köridő is, amivel átvette a vezetést összetettben.

kovacs-balint-schleiz-2019-22702
Összpontosítás a zolderi futam startja előtt

Úgy tűnik, lassan teljesen mindegy lesz Kovács Bálint számára, hogy ismerős vagy ismeretlen pályán versenyez, hiszen idei teljesítményével egyértelműen igazolta, hogy a gyorsaságimotoros-szakág egyik legnagyobb hazai ígérete. A H-Moto Team mindössze 18 éves versenyzője ezúttal az IDM Suzuki Cup sorozatában ül motorra, és Schleizben – ahol tavaly mindkét futamon másodikként intették le –, és a tapasztalataira építve szeretné megismételni az előző, zolderi futam mutatott remeklését.

kovacs-balint-schleiz-2019-22701
Jelenleg Bálint vezeti a rangos Suzuki Cup bajnokságot

„A Suzuki Cup sorozat talán legnehezebb pályája következik, mert az itteni jó szerepléshez nemcsak tudás, hanem bizony szerencse is kell. Ez egy félig meddig utcai pálya, amelyen ha nincs verseny, egyszerű közútként szolgál, de a hagyományos utcai pályákkal ellentétben bukóterek szegélyezik. Tavaly egész jól sikerült itt a versenyhétvégém, mindkétszer második lettem, annak ellenére, hogy akkor jártam a pályán először. Idén már nem elégednék meg a dobogó második fokával, ugyanis ha a bajnoki címért akarok küzdeni, mindenképp a legjobbnak kell lennem, éppen ezért győzni megyek Schleizbe” – mesélte indulás előtt Kovács Bálint.

kovacs-balint-schleiz-2019-22700

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.