· Képek: MTI · 2021. február 20. 17

Jön a közlekedési alapvizsga

KRESZ mint tantárgy

A márciustól előírt vizsga azt szolgálja, hogy azok is magabiztosan közlekedjenek és ismerjék a szabályokat, akiknek nincs jogosítványuk. Heteken belül elkezdődnek az első tesztek.
Márciusban indul hazánkban az oktatás és a vizsgáztatás, mely a közlemény szerint „elvárt” lesz a 10-11 éves tanulóknak és ajánlott a hatodik és hetedik osztályosoknak. Persze emellett bárki elérheti és szabadon kitöltheti a tesztet, ha szeretné kicsit csiszolni tudását – áll az MTI összefoglalójában.

Jön a közlekedési alapvizsga

Hosszú évek előkészítő munkája előzte meg a vizsga bevezetését, hiszen a márciustól induló képzés és teszt tudásbázisa a Közlekedő kisokos oktatófüzeten alapul, melynek nyomtatott verziója eddig majdnem 380 ezer általános iskolás tanulóhoz jutott el, digitális változata pedig 2019-től elérhető. Ez utóbbinak köszönhetően az oktatási anyagot ma már sokan tudják használni akár okostáblákon is a KRÉTA-rendszerén keresztül.
kozlekedesi-alapvizsgat-vezetnek-be-29080
„Hatékony módszer a gyalogosok és bringások oktatása, hiszen ez a két csoport okozta a sérüléssel járó balesetek 15%-át, míg a gyakran renitensnek kikiáltott motorosok, robogósok, segédmotorosok és az egyéb, máshová nem sorolt közlekedők együtt sem tettek ki 10 százalékot”
A diákok a közlekedési tudáspróbának március 1. és 12. között hetente egyszer futhatnak neki, és a sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak. Ha valakinek nem sikerül teljesíteni a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19. és 30. között újra próbálkozhat – derült ki az alapvizsgát bemutató sajtótájékoztatón.
kozlekedesi-alapvizsgat-vezetnek-be-29078
Márciustól indul a közlekedési alapvizsga, s aki legalább 80%-os eredményt ér el, tanúsítványt kap, hogy számot adott tudásáról
Aki már most próbára tenné magát, látogasson el az E-Kréta oldalára, ahol ingyen és kockázat nélkül „levizsgázhat”, illetve frissítheti KRESZ-tudását. Nem kérdés, hogy a jogosítványra nem kötelezett közlekedők, azaz a gyalogosok és bringások oktatása az elsődleges cél. Ezért emelte ki Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, hogy „fontos célkitűzésünk, hogy csökkentsük a balesetek számát Magyarországon. Bár az elmúlt évtizedekben sokat javult a helyzet, nemzetközi összehasonlításban még mindig rosszul állunk. A Kerékpározás Évét szeretnénk felhasználni a közlekedési kultúránk emelésére és a balesetek számának csökkentésére”. Tegyük hozzá, égetően nagy szükség van erre, ugyanis arányaiban nagyon sok okozott baleset kötődik a bringásokhoz és gyalogosokhoz. Ez a két csoport okozta 2019-ben a sérüléssel járó balesetek 15%-át, míg a gyakran renitensnek kikiáltott motorosok, robogósok, segédmotorosok és az egyéb, máshová nem sorolt közlekedők együtt sem tettek ki 10 százalékot.