Az már évek óta köztudott, hogy a KTM gárdája csatlakozik a MotoGP mezőnyéhez, és 2017-ben már minden futamon jelen lesznek. Mint arról mi is beszámoltunk, Bradley Smith és Pol Espargaro terelgetik majd a mattighofeni istálló gépeit, azonban a napokban kiderült, hogy újabb két sztárpilótát is sikerült leigazolniuk.

ktm-moto2-ben-indul-2017-ben-9767
Egy tapasztalt és egy fiatal, lenyűgözően gyors pilóta erősíti a KTM Moto2 csapatát

Thomas Lüthi és a Moto3 idei bajnokságát toronymagasan, 47 ponttal vezető Brad Binder is narancs-fekete bőrruhába bújik a szezon végén, ugyanis kiderült, hogy az osztrákok - a MotoGP mellett - a Moto2 osztályban is rajthoz állnak két motorral. Természetesen az állandó futómű-beszállító, a WP is aktívan részt vesz a fejlesztésben, és ígéretük szerint egy ütőképes felfüggesztéssel járul hozzá a minél jobb eredményekhez.

Azt már csak a boxutcai pletykák említik, hogy a teljes Moto2 mezőnyt erőforrásokkal ellátó Honda szerződése 2018-ban lejár, azaz minden egyes gyártó, aki két év múlva „közel lesz a tűzhöz” esélyes lehet az újabb beszállítói szerepre, ami nem elhanyagolható szempont az évente több mint 180 ezer motorkerékpárt gyártó KTM-nek sem.