Idén ismét a Harley-Davidsonhoz került a tengerentúli versenysorozat impozáns trófeája, miután Kyle Wyman a Circuit of the Americas (COTA) pályán bebiztosította a 2025-ös bajnoki címét. Fölényére jellemző, hogy Wyman úgy érkezett Austinba, hogy mindössze három pontra, azaz legalább egy 12. helyre volt szüksége a biztos győzelemhez.

11 versenyből hét győzelem és három dobogós hely – idén nem volt ellenfél...

Wyman és a Harley-Davidson a King of the Baggers bajnoka

Ezért aztán maga a bajnoki cím nem volt meglepetés, hiszen idén a Harley sokkal eredményesebb volt az Indiannál – sokkal inkább egy tökéletes szezon méltó megkoronázása lett az utolsó előtti összecsapás.

Wyman gépét, a Harley-Davidson Road Glide-ot a Dynojet Factory Racingnél készítették fel a futamokra

Feltűnően kiegyensúlyozott volt idén Wyman és a Harley, legalábbis erre utal, hogy a pilóta a bajnoki cím megszerzése előtt mindössze egyszer maradt le a dobogóról, az utolsó előtti fordulón, ahol a célba érés volt az elsődleges cél. A 2025-ös bajnokság 11 futama során hétszer győzött, egyszer volt második és kétszer harmadik – gyakorlatilag valódi ellenfél nélkül diadalmaskodott, kereken 70 ponttal megelőzve a második helyezett, korábbi MotoGP-pilóta Loris Bazt.

A siker kulcsa a technika...

– Minden bajnoki cím záloga a győzelemre született motor, és Wyman gépe, a Harley-Davidson Road Glide ilyen lett, miután a Dynojet Factory Racingnél elnyerte végső formáját. A jól ismert modellben a Milwaukee-Eight 131 Performance Crate V2-es dolgozik, de korántsem gyári állapotban – mesélték a csapattagok a bajnokmotorról.

Jogos az ünneplés: Wyman másodszor hódította el a trófeát

Természetesen a pontos mérési és műszaki adatokat hétpecsétes titokként őrzik, de az biztos a nyilatkozatok alapján, hogy az eredeti, hozzávetőleg 130 lóerős és 190 Nm-es (!) érték jelentősen változott: a becslések szerint 170-180 lóerővel és 200 Nm feletti forgatónyomatékkal gazdálkodhatott a pilóta.

Ráadásul az idei szezon több szempontból is valódi mérföldkő volt a versenyző életében, hiszen második bajnoki címét ünnepelte, miközben megszületett Wyman és felesége, Hannah első gyermeke. Korábban láthattuk, hogy egy ilyen esemény eltérően befolyásolja a profi versenyzőket, Wyman esetében azonban ez még magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb viselkedéssel társult.

A Road Glide gyorsabb a Supersport motoroknál?

Érdekes összehasonlítást készítettek a szervezők arról, hogy mennyire lennének versenyképesek a nagyjából kétszer nehezebb Harley-Davidsonok az ugyanott versenyző, pillekönnyű sportmotorokkal szemben:

A felvétel és az időeredmények magukért beszélnek: gyakorlatilag azonos időt futottak a különböző sorozatokban induló pilóták, hiába tűnik úgy, hogy a nagy súly miatt a Harley komoly hátrányban van a technikás pályákon. 

Hogyan tovább, King of the Baggers?

– A márka és a csapat üzenete egyértelmű: a Road Glide az etalon és Kyle Wyman az a mérce, akihez igazodni kell a többieknek. A vetélytársak 2026-ra rendezhetik a soraikat, és megpróbálhatnak visszavágni, de a 2025-ös trófeán csak egy név áll: Kyle Wyman – írta bajnok-köszöntőjében a Harley-Davidson.

A büszke csapat és középen a főszereplő, a kétszeres bajnok Kyle Wyman

Jóllehet, tengerentúli sorozatról van szó, de jövőre az európai motorosok is belekóstolhatnak, hogy milyen élőben látni – és főleg hallani – a gigászi V2-eseket. A Harley-Davidson ugyanis márkakupával csatlakozik a MotoGP-versenyhétvégékhez, és 2026-ban összesen 12 futamot rendeznek a hatalmas versenygépeknek az európai, illetve amerikai pályákon.

A kupasorozat márciusban indul a COTA-n, majd Mugellóban, Assenben, Silverstone-ban, Aragonban és a Red Bull Ringen csapnak össze a legendás V2-esek. Mivel utóbbi alig két órára fekszik a magyar határtól, ez a legkézenfekvőbb lehetőség, hogy Te is élőben szurkolhass kedvenc Bagger-versenyződnek.