A Lambretta dolgozói tavaly ünnepelték az alapítás 75 évfordulóját, és a jeles alkalomból két „nagyágyút” dobtak piacra. Persze a nagyágyú kifejezés ezúttal csak arra utal, hogy a korábbi modelleknél kétszer-háromszor erősebb robogókról van szó, melyek szintén A2-es jogosítvánnyal vezethetőek, akárcsak a jól ismert V200-as változat.

lambretta-modellek-2023
Lambretta X300

Talán még emlékeztek, korábban bemutattuk a Lambretta történetét, élen a negyvenes években megjelent első, megfizethető motorokkal, melyeket akár háromhavi fizetésből megvehettek az akkori motorosok. Sajnos hiába szerzett magának nevet a vállalat és voltak népszerűek a legendás modellek, a gazdasági válság hatásai a Lambrettát sem kerülték el, és a gyárbezárás után egészen 2017-ig, a KSR cégcsoport felbukkanásáig kellett várni a rajongóknak, hogy új robogók bukkanjanak fel a jól ismert emblémával.

Lambretta G350 Special

Ekkor 50-es, 125-ös és 200-as változatokkal rukkolt elő az újrainduló márka, majd öt évvel később hozzáláttak a valaha gyártott legerősebb modellek megtervezéséhez. Ezek lettek a 2022-ben leleplezett X300 és G350 Special típusok, melyekben 275 és 330 köbcentis, Euro5-ös egyhengeresek dolgoznak. A 25 és 26 lóerős újdonságok 160 és 173 kilóval mérlegelnek, formatervük pedig olyan hiteles és klasszikus, mintha az ötven évvel ezelőtt készült Lambretták elevenedtek volna meg előttünk.