Bitti csapata, a Penz13.com egy gyári támogatású BMW-s alakulat, amely egy S1000RR-t alakított át hosszútávú versenyzésre. A csapat a középmezőnybe kvalifikálta magát a stock géppel, és úgy tűnt, hogy a versenyen minden rendben lesz.

Bitter Sándor BMWBitti hamar összeszokott a BMW-vel

A pénteki időmérő után Sanyi így nyilatkozott: „A csapatommal már jól összeszoktunk, elégedettek velem, a motorral is minden rendben. A csapattársaim szintén jól mentek az edzéseken, 1,5 másodpercen belül vagyunk mindhárman. A mai napon le a kalappal a két magyar honfitársam előtt, Rosivall Ágoston (Andalucia BMW csapat) fantasztikusat motorozott, meglepődött az egész depó, de Kispataki Viktor (RMT21 Racing Germany) is nagyon gyors volt. Örülök, hogy jól megy a két másik magyarnak, ez engem is inspirál!”

A szombat délelőtti warm up-on aztán jött fekete leves. Méghozzá szó szerint… Sanyi elmesélte, hogy épp egyik csapattársa körözött, amikor kiesett az olajleeresztő csavar, amit – mint később kiderült – az egyik felelőtlen szerelő nem húzott meg rendesen. A motorból jelentős mennyiségű olaj folyt a pályára, amin néhány másik versenyző elesett, emiatt húsz percre le is állították az edzést.

A következő menetben Bitti következett, de már az első körben ömleni kezdett a sisakjára a fékolaj (!) a főfékhenger felől, szintén szerelési mulasztás következtében. Ezután Sanyi úgy döntött, nem kockáztat tovább ezekkel a szerelőkkel, amit a magunk részéről tökéletesen megértünk. Főképp annak tudatában, hogy Bitti a múlt héten meghívást kapott a North West 200-ra, ahol Guy Martin (az egyik legőrültebb brit utcai versenyző) 2008-as Superbike motorjával fog indulni. Ez a megmérettetés a világ egyik legfélelmetesebb utcai versenye, ahova mi is elkísérjük Bittit, úgyhogy a május 14-16-i őrült hétvége után nem sokkal látványos video összefoglalóval jelentkezünk!

Bitter Sándor BMWA Penz13.com csapat végül mozgósította tartalék pilótáját és elindult a versenyen, de a három csapattag közül kettő is esett, és a nyolcadik órában feladták a küzdelmet. A felelőtlen szerelőkkel kapcsolatban óriási botrány kerekedett, végül természetesen kirúgták őket.