· 2019. július 22. 6

A dugókat csökkentené a szaktárca az új javaslattal

Leállósávban mehetünk az M7-esen?

Nem ördögtől való, hogy ilyen megoldással gyorsítsák a közlekedést és mérsékeljék a torlódásokat, több európai államban hoztak már hasonló intézkedéseket, és hazai példát is ismerünk, ahol a buszokat engedik rá a leállósávra.
A Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra a szaktárca elképzelését, mely szerint jelentősen csökkennének a torlódások nyáron és hétvégente, ha megengednék, hogy a járművek az M7-es sztráda leállósávját használják.

A dugókat csökkentené a szaktárca a leállósáv megnyitásával

Természetesen az lenne az ideális, ha bővítenék az ország egyik legnagyobb kihasználtságú autópályáját, de ez egyelőre nincs napirenden. A lap szerint nem meglepő, hogy minden hétvégén teljesen beáll az M7-es, ugyanis csúcsidőszakban akár négyezer jármű is felhajt a sztrádára 60 perc alatt, miközben az áteresztőképesség 1200-1700 jármű óránként.
{{articleGallery[22663].caption}}
Németországban már évek óta megnyitják nyaranta a legzsúfoltabb autópályák leállósávjait, és a tapasztalatok szerint valóban javult a forgalmi helyzet az intézkedés óta. Ugyanakkor számos kérdés is felvetődik e módszer kapcsán - vajon mit tehetnek azok, akik lerobbannak, vagy hogyan működhet a besorolás a felhajtókról, ha közben autók és motorkerékpárok suhannak a leállósávban? Egyébként Magyarországon is van olyan sztrádaszakasz, ahol legális a leállósáv használata - az M1-M7 fővárosi bevezetőjén az Egér úttól a gazdagréti felhajtóig közlekedhetnek rajta a buszok, hogy ne álljanak a reggeli dugóban. Igaz, ez nem összehasonlítható az általános megnyitással, de biztos hasznos tapasztalatokkal szolgál az illetékeseknek.
A minisztérium szakemberei egyébként azt nyilatkozták, hogy jelenleg csak elméleti lehetőségként vetődött fel a leállósávok hétvégi megnyitása, vagyis a gyakorlati megvalósításra még várnunk kell.