A rendőrségi jelentés szerint 2016. június 30-án Csengerben, az Ady Endre utcáról balra kanyarodó tehergépkocsinak csapódott két szemből, a belváros irányából szabályosan, hozzávetőleg 80 km/órás sebességgel érkező motorkerékpáros. Az ütközés következtében a 34 éves csengeri motoros - akinek egyébként éppen a baleset előtt néhány nappal volt az esküvője - a helyszínen elhunyt, míg barátját életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

letoltendo-bortonbuntetes-motorosgazolasert-16929
A szemből, szabályosan érkező motorosok elé kanyarodó teherautó vezetőjéről kiderült, hogy több szempontból is alkalmatlan volt a vezetésre a baleset idején, mégis volán mögé ült

Az ügyben tegnap született ítélet, melyben a sofőrt, S.Z.-t három évre eltiltották a közúti vezetéstől, illetve két év fogházbüntetést szabtak ki rá. A Nyíregyházi Törvényszék ítélete jogerős, vagyis most már biztosan rács mögé kell vonulnia a teherautó vétkes vezetőjének.