Noha csak két hét múlva jelenik meg a sorozat, máris kijött a Ewan McGregor és Charley Boorman főszereplésével, valamint rendezésével készülő új kalandfilm, a Long Way Up beharangozója:

A két jóbarát, McGregor és Booman újra összeáll egy kalandos utazásra, s lássuk be, igencsak „ideje volt”, hiszen a rajongók már egy évtizede várják, hogy bemutassák a trilógia utolsó részét. A cél ezúttal 13 000 mérföld 100 nap alatt, mégpedig Dél-Amerika legdélibb pontjából, Ushuaiából egészen Los Angelesig. Persze az egészet még érdekesebbé teszi, hogy mindketten módosított elektromos Harley-Davidson LiveWire-rel vesznek részt a túrán, míg jól ismert kísérőik Rivian terepjárókkal kísérik őket 13 országon és 16 határátlépésen át.

long-way-up-2020-trailer-26646
Kíváncsian várjuk, hogy miként oldották meg az elektromos motorok töltését Dél-Amerika kietlen vidékein, és milyen plusz kihívásokat rejtett, hogy ezúttal nem benzines gépekkel teljesítették a 21 ezer kilométeres utat

A sorozat beharangozó videója már megtekinthető, míg 11 részes kalandfilm első három részének premierje az Apple TV+ csatornán lesz látható pénteken, szeptember 18-án, amit szintén péntekenként követnek az újabb epizódok.