Nyugat-Európában már jó ideje a csupaszmotorok géposztálya vezeti az eladási listákat, és az utóbbi hónapokban Magyarországon is egyre csökkent a crossoverek, túraendurók előnye a nakedek előtt. Nos, idén márciusban megtört a jég, és a ruhátlan vasak átvették az uralmat...

Már a csupaszmotorok a legkedveltebbek Magyarországon

A Datahouse mai jelentéséből kiderült, hogy megfordult a trend, és a korábbi évekkel ellentétben már nem crossoverekből és túraendurókból, hanem nakedekből adták el a legtöbbet.

Egészen pontosan 19,67% volt a csupaszok aránya, míg a túraendurók a piac 19,5%-át hódították el, harmadik helyre pedig a 150-esnél nagyobb robogók zárkóztak fel 13%-kal.

Persze így sem forog veszélyben a BMW R 1250 GS „bérelt első helye”, továbbra is a bajor túraenduró vezeti az egyes típusok eladási versenyét. Mi több, olyan nagy a GS előnye, hogy kategóriájában a második Honda CB500F-ből és a harmadik CRF300L-ből csak nagyjából harmincat adtak el, míg a GS-ből közel 50-et.

magyar-motorpiac-2022-eslo-negyedev
Már nem a túraendurók állnak az élen, viszont az R 1250 GS uralma megtörhetetlen: kétszer többet adtak el belőle, mint a kategória második vagy harmadik helyezettjéből

A három legnépszerűbb géposztályon belül is érdekes sorrend alakult ki, ugyanis a nakedeknél teljes japán uralom volt: az első Honda CB500F mögött a Yamaha MT-07 és a CB650R végzett. A túraenduróknál az összetettben is első R 1250 GS áll az élen, mögötte a Honda CB500X és a Yamaha Ténéré 700, igaz, a BMW előnye már most tetemes, ugyanis a második-harmadik helyezettből összesen adtak el annyit, mint a listavezetőből.

magyar-motorpiac-2022-eslo-negyedev
Lehet, hogy jövőre jön az X-MAX 350? Látva, hogy a köbcentielőnnyel induló Honda ADV350 máris beérte az „örökös” listavezetőt, logikusnak tűnik, hogy a Yamaha is új, nagyobb erőforrással vegye vissza az első helyet 

Végül jöjjenek a dobogó alsó fokán álló nagyrobogók! Itt már kimondottan szoros a verseny, mert az évek óta etalonként tündöklő Yamaha X-MAX 300 új ellenfelet kapott a Honda ADV350 személyében, és konkrétan holtverseny alakult ki az első helyen – mögöttük a Vespa GTS 300 fért még fel a dobogóra.

A legkeresettebb új motorkerékpárok Magyarországon – 2022 első negyedév

BMW R 1250 GS – 48 db
HONDA CB500F – 33 db
HONDA CRF300L – 26 db
HONDA CB500X – 24 db
YAMAHA Ténéré 700 – 24 db
HONDA NT1100 D – 24 db
HONDA CBR650R – 24 db
YAMAHA MT-07 – 23 db
SUZUKI V-Strom 650 – 23 db
HONDA CBF125 – 22 db