A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete minden negyedévben összesítést készít a hazai autó- és motorpiacról, rámutatva a legfontosabb trendekre és a várható folytatásra. Ezúttal a kétkerekűek lettek a „bezzegosztály”, ugyanis a tavalyi, évtizedes rekord után ismét jelentősen nőtt a motorvásárlási kedv. Olyannyira, hogy az első három hónapban közel 30%-kal több új motort vásároltak Magyarországon, mint 2022-ben.

Konkrét számokra lefordítva ez annyit tesz, hogy 2021-ben 924, tavaly 1159, idén pedig csaknem 1500 új nagymotorra került magyar rendszám. 

Népszerűek az új nagyrobogók, csupaszmotorok és túraendurók

Főként annak köszönhető ez a fejlődés, hogy a cruisereket és a szupersportmotorokat leszámítva minden géposztályban nőtt az eladott motorok száma. Ezen belül is a 125 köbcentinél nagyobb robogók és az elektromos motorok kategóriája mutatott be legnagyobb fejlődést, de a középméretű csupaszmotorok előretörése is fontos és látványos trend volt az utóbbi egy évben.

magyar-motorpiac-2023-elso-negyedev
Az egyes géposztályok versenyében továbbra is a túraendurók uralkodnak, éppen csak megelőzve a nakedeket és a 125-ösnél nagyobb robogókat. A motortípusok sorrendje továbbra is változatlan, már ami az élmezőnyt illeti: a BMW R 1250 GS megingathatatlanul ül a trónon...

A kiugró növekedést látva az importőrök máris módosították idei előrejelzésüket, és most úgy látják, hogy 2023-ban 5500-6000 új motor állhat forgalomba Magyarországon, szemben a tíz évvel ezelőtti, mindössze 1800-1900 darabos mennyiséggel.

magyar-motorpiac-2023-elso-negyedev
Elképesztő tempóban nő a hazai nagymotorok száma: 2001-ben 93 ezer, 2016-ban 162 ezer, míg idén már közel 220 ezer motort tartanak nyilván Magyarországon

Ha ehhez hozzászámoljuk, hogy évente átlagosan 6-8000 nagymotort hoznak be külföldről, gyorsan kiderül, hogy miért szaporodnak ilyen gombamód a motorok az utakon. Míg az ezredfordulón a százezres határt sem érte kétkerekűek száma, napjainkban már csaknem 220 ezer rendszámos motorkerékpár fut Magyarország útjain.