Nemrég tette közzé a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola, ismertebb nevén a MAMI, hogy elkezdődött a beiratkozási időszak a motorkerékpár-szerelő és a motorkerékpár-, valamint versenymotor-technikus oktatásra. Az esti tagozatos képzést elsősorban azoknak ajánlják, akik iskolarendszerű formátumban tanulnának, de nem tudnak minden hétköznap és napközben részt venni az órákon.

Motorszerelő esti tagozat a MAMI-ban

A motorkerékpár-karbantartó (szerelő) képzés szeptember elsején indul, erre legalább 16 éves, 10. osztályt befejezett nebulók jelentkezhetnek. Ezek a foglalkozások egy éven át tartanak, mégpedig minden szombaton reggel fél kilenctől este nyolcig. 

mami-motorszerelo-es-technikus-kepzes
Mindkét oktatási formában a MAMI saját tanműhelyeiben zajlik a gyakorlati képzés

Ezzel szemben a motorkerékpár- és versenymotortechnikus oktatás két évet vesz igénybe, a tanév szintén 2024. szeptember elsején indul. Utóbbi heti hatórás elfoglaltságot jelent, minden csütörtökön kettőtől nyolcig tartanak az órák.

mami-motorszerelo-es-technikus-kepzes
Fontos részlet, hogy a szakma megszerzésének költségei csökkenthetőek, ugyanis az ágazati alapvizsga letétele után – azaz általában decembertől – a tanulók szakképzési munkaszerződést kötnek, ami alapján havi munkabért kapnak. Természetesen a tandíjat nem muszáj egy összegben befizetni, alapítványi támogatásként igénybevehető havi részletfizetés is


Kiemelték az oktatók, hogy a sikeresen levizsgázók elhelyezkedhetnek motorkerékpár-szerelőként, sőt a papírral a kezükben saját műhelyt is nyithatnak. Ismerve, hogy hány szerviz keres napjainkban is új alkalmazottakat, illetve hogy milyen órabérrel számolhatnak a valóban lelkiismeretes és precíz szerelők, remek befektetésnek tűnik a képzés elvégzése, mely mindössze egy év alatt, akár a jelenlegi munkád mellett is alkalmas egy új szakma megszerzésére. Amennyiben többet szeretnél megtudni, esetleg beiratkoznál, a MAMI honlapján mindent megtalálsz a szeptemberben induló oktatásokról.