Tovább bővül a MAMI-nál elsajátítható szakmák száma, ugyanis a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Széchenyi István Egyetem idén februárban megállapodást kötött az okleveles motorkerékpár- és versenyszerelő technikus, illetve versenyautó szerelő technikus képzés indításáról. Akárcsak az iskola korábbi tanítványai, a leendő technikusok is a budapesti suli falai között tanulhatják ki a szakmát.

Versenyszerelő technikus képzés a MAMI-ban

Nem ez az első olyan kezdeményezés a Széchenyi István Egyetemen, mely a motorsporthoz kötődik, hiszen tehetséges ifjú pilótáink is az intézményben szerezhetik meg diplomájukat, sőt korábban a versenymérnökképzésről is meséltek nekünk, melynek különlegessége, hogy a leendő szakemberek itt nem vizsgáznak, hanem a többiek előtt tartott előadáson adnak számot tudásukról.

mami-szechenyi-istvan-egyetem-kozos-technikus-kepzes
A munka gyümölcse: a HRE színeiben induló Számadó Mátét a Superbike-világbajnokság két futamára is meghívták, ahol nyomban pontszerző helyen végzett, 2023-ban pedig az Alpok-Adria legjobbja lett

Az iskolát fenntartó alapítvány számára nagy öröm és fontos mérföldkő ez az együttműködés. A Széchenyi István Egyetemmel évtizedes partnerséget ápolunk, amely a Formula Student-versenysorozatban szereplő hallgatói csapattól, a versenymérnöki képzésig számos területen megmutatkozik

– szögezte le Máthé István, a MAMI Magyar Motorkerékpár Alapítvány elnöke. Azt is kiemelte, hogy a már említett versenymérnökképzés sikerességét bizonyítják a Hungarian Racing Engineering Team eredményei is, és a MAMI Kupa is nagyban hozzájárult a technikai sportok fejlődéséhez, amit nemes egyszerűséggel „inkubátorversenyként” emlegettek az ötletgazdák.

mami-szechenyi-istvan-egyetem-kozos-technikus-kepzes
– Büszke vagyok arra, hogy az első magánfenntartású intézményként indíthatunk okleveles technikusi képzést egyetemi együttműködéssel – tette hozzá Lévay Károly (középen), a Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola igazgatója

Az oktatás kapcsán megszólalt  dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese is, aki kiemelte, hogy

az okleveles technikusi együttműködés célja, hogy a szakképzést és a felsőoktatást közelebb hozzuk, a fiatalok számára könnyebben átjárhatóvá tegyük. A tanulók egyes tárgyai beszámíthatóak lesznek egyetemünkön, vagyis képzési idejük is lerövidülhet. Ráadásul azok a fiatalok, akik a motorsporttal szeretnének foglalkozni és a Magyar Motorkerékpár Technikumot választják, erős szakmai képzést kapnak, ezt követően pedig Győrben folytathatják tanulmányaikat. 
 

Végül Dr. Hanula Barna, a győri intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karának egyetemi docense méltatta az iskola munkatársait, hangsúlyozva, hogy „a MAMI-ban példaértékű elszántsággal hozták létre képzéseiket, amelyek több ponton is találkoznak a Széchenyi-egyetem elképzeléseivel.”

mami-szechenyi-istvan-egyetem-kozos-technikus-kepzes
Ahol a tudás értékes másodperceket ér – munkában a HRE csapattagjai

Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy a nebulók konkrét célokat tűzhessenek ki, és érdekes előadásokon sajátíthassák el a szakma csínját-bínját. Remek példaként említette, hogy egy bonyolult matekfeladat megoldása nem mindig motiváló, ám ha a számítás végén egy jobb köridő elérése a cél, akkor máris lelkesebben folyik a munka, és ez a hatékony, gyakorlatorientált oktatás lényege.