Bombaformában motorozott Bagnaia, és kettős győzelmet szerzett a MotoGP japán hétvégéjén, ami garantált szalagcím lenne egy átlagos verseny után. Most azonban elhomályosítja a csillogást csapattársa, Marc Marquez, aki mindkét nap a második helyen futott be, és ezzel megszerezte a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2025-ös világbajnoki címét. Több szempontból is különleges ez a diadal, elvégre megannyi esés, sérülés, műtét után tért a spanyol motoros, ráadásul újabb márkával ért csúcsra a hondás évek után.

A befutó után megható videóval tekintettek vissza Marquez pályafutására, kiemelve azt a sok fájdalmat, lemondást és kórházi pillanatot, melyek egy átlagos motorosnak a karrier végét jelentenék, ám Marquezben erősebb volt a tettvágy és sikerre éhesen tért vissza, s idén ismét ő lett a világ leggyorsabb motorosa.
Marc Marquez és füstölő Ducati
Maga a verseny megannyi izgalmat, drámát hozott, ugyanis Pecco magabiztosan hagyta maga mögött a mezőnyt, és már a második körben 0,7 mp volt az előnye Acostával szemben, mögöttük pedig Marc Márquez küzdött azért, hogy beteljesítse az ígéretét, és a verseny után a dobogón ünnepelhesse a vb-címet.
Egészen a tizedik körig úgy tűnt, Acosta a szombati sprintverseny után most is pódiumra állhat, ám a 11. körben drasztikusan visszaesett a tempója, és a 3-as kanyarban Marc Márquez meg is előzte őt, majd újabb pilóták darálták be a KTM egyetlen ütőképes pilótáját, aki végül egy eséssel búcsúzott a kaotikus japán hétvégétől.
Bagnaia ekkor már egészen komoly előnnyel vezetett, ám a verseny utolsó harmadában egyre gyakrabban tört elő füst az olasz Ducatijából. Ahogy teltek a körök, folyamatosan közelített hozzá a második helyen haladó Marquez, ám végül a füstölő gép dacára Bagnaia behúzta az újabb győzelmet, míg Marquez könnyekig meghatódva nézte a befutó után a pályafutásáról szóló összeállítást a kivetítőn.
Marquez tehát 2019 után ismét elhódította a gyorsaságimotoros-világbajnokság trófeáját, ráadásul idén újabb fontos mérföldkövet érhet el. Elvégre még öt hétvége, azaz tíz összecsapás van hátra, és már most 541 pontot szerzett a spanyol motoros, azaz ideális esetben további 135 pontot gyűjthet a 2025-ös bajnokságban.
Végeredmény – MotoGP – Japán Nagydíj
1. Francesco Bagnaia, Ducati Lenovo Team, 42:09.312
2. Marc Marquez, Ducati Lenovo Team, +4.196
3. Joan Mir, Honda HRC Castrol, +6.858
4. Marco Bezzecchi, Aprilia Racing, +10.128
5. Franco Morbidelli, Pertamina Enduro VR46 Racing Team, +10.421
6. Alex Marquez, BK8 Gresini Racing MotoGP, +14.544
7. Raul Fernandez, Trackhouse MotoGP Team, +17.588
8. Fabio Quartararo, Monster Energy Yamaha MotoGP Team, +21.160
9. Johann Zarco, CASTROL Honda LCR, +21.733
10. Fermin Aldeguer, BK8 Gresini Racing MotoGP, +23.107