Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan versenyző, mint Marc Márquez úgy döntött: egy szatellitcsapatban, ráadásul ingyen versenyez majd a MotoGP-ben. Mindezt úgy, hogy a Ducati egyértelművé tette: megvan a márka elképzelése a 2024-2025-ös pilótapárosról a gyári alakulatban, és nem számolnak Marquezzel

nyilatkozta a Moto.it-nek spanyol leszerződtetése után Paolo Ciabatti, a Ducati sportigazgatója. Ez már csak azért is meglepetés, mert sajtóértesülések szerint Marquez alapfizetése több mint havi egymillió euró volt a Hondánál, amit akár meg is duplázhatott a versenyeken elért eredményeivel. 

marquez-ingyen-versenyez-2024-ben

A spanyol pilóta október 12-én jelentette be, hogy 11 év után szakít a japán márkával, és a Gresininél folytatja 2024-ben. 

Alig egy szezon alatt remek kapcsolat alakult ki Alex és a csapattagok között, és ugyanilyen baráti légkör várja Marcot is a Gresininél. Biztosak vagyunk benne, hogy a GP23-mal már az első futamon versenyképes lesz

– nyilatkozták az alakulatnál a szerződéskötés után.

Marquez később próbálta elvenni a bejelentés élét, és úgy egészítette ki az interjút, hogy

mint ambiciózus ember, aki el akarja érni a céljait, mindig a sportot helyezem előtérbe, de ez nem azt jelenti, hogy ingyen fogok versenyezni. Lehet, hogy a csapat is fizetni fog nekem, bár ezt még senki sem tudja

– tette hozzá a világbajnok.