Max Biaggi és az Aprilia neve szinte már összeforrt, nem meglepő hát, hogy a vállalat képviselői úgy döntöttek, innentől kezdve a 47 éves olasz versenyző lesz a nagykövetük. Feladatai közé tartozik majd a motorkerékpárok, valamint a noalei márka képviselete, népszerűsítése. Igazán testhezálló feladat ez a pilóta számára, hiszen immáron 27 éve, 1991 óta kapcsolatban áll az Apriliával: pályafutása kezdetén lehetősége nyílt rá, hogy induljon a MotoGP 250 köbcentis géposztályában, ahol egy negyedliteres olasz kétkerekű nyergében húzta a gázt. Egy évvel később már teljes szezont lehúzott a Telkor Valesi Aprilia csapat tagjaként, s ötször fel is férkőzött a dobogóra.

max-biaggi-aprilia-nagykovet-19058

Noha volt hondás és yamahás is, Max Biaggi neve az Apriliával forrt össze
Innentől kezdve nem volt megállás, 1994 és 1997 között zsinórban négy világbajnoki címet gyűjtött be, s Biaggi nemcsak versenyzőként volt honfitársai segítségére, hanem technikailag is sokat hozzátett az istálló sikereihez, fejlesztési ötletei nagyban hozzájárultak, hogy ilyen ütőképes csapatot alkottak. Noha a kilencvenes évek végén útjaik elváltak egymástól, 2009-ben – mikor az Aprilia beszállt a WSBK mezőnyébe – ismét egymásra találtak, s tovább folytatódott a sikertörténet, 2010-ben újabb vb-címet húztak be, amit 2012-ben megismételt a talján kalóz. Max 2015-ben jelentette be, hogy visszavonul, noha ezt követően szabadkártyásként még rajthoz állt, a továbbiakban pedig tesztelői feladatokat látott el az Apriliánál.