· 2019. augusztus 27. 19

Megjöttek a Harley-Davidson 2020-as modelljei

Újdonságok Amerikából

Mint a színes és folyamatosan bővülő modellpalettából látszik, évek óta nagy erőbedobással dolgoznak a Harley fejlesztői. A jövő évi újdonságok is itt vannak már, figyelemreméltó gépekkel és modern technológiákkal készül a legismertebb amerikai motorgyártó.
Nem csak a hagyományos Harley-Davidson típusok között találunk újdonságot, ugyanis a tisztán elektromos LiveWire forgalmazását is elkezdik, sőt egy okostelefonos alkalmazással is készülnek az amerikaiak.

Megjöttek a Harley-Davidson 2020-as modelljei

Beszámolónkat kezdjük az új Low Rider S-szel, tudniillik ez egy ideig hiányzott a márka palettájáról, ám most visszatér - a mérnökök a teljesítményt és a menettulajdonságokat helyezték az előtérbe, ráadásul a jellegzetes karakterjegyek, mint az emelt kormány, a mini fejidom, a szólóülés vagy a koromfekete fényezés azonnal felismerhetővé teszi a régi-új vasat. Az újdonsághoz a Softail vázat választották alapul, ebbe pedig az izmos Milwaukee-Eight 114 motorblokk került - ez garancia arra, hogy gép dinamizmusára sem lesz panasz.
{{articleGallery[22932].caption}}
A LiveWire-ról már sok minden kiderült 2019-ben. Ez egy vadonatúj konstrukció, vázában a teljesen elektromos H-D Revelation motorral - nincs tengelykapcsoló, se sebességváltás, ráadásul a gyártó ígérete szerint egy töltéssel - vegyes használatban - 158 km-t is képes megtenni a gép.
{{articleGallery[22931].caption}}
A 15 ezret pörgő villanymotor egyébként 105 lovas teljesítménnyel viszi a gépet, 116 Nm-es forgatónyomatéka pedig gyakorlatilag a teljes fordulatszám-tartományban elérhető.
Két új technológiát is bemutattak a Harley szakemberei. Az egyik a H-D Connect szolgáltatás, mely - meghatározott típusoknál - megengedi a motorosoknak, hogy a Harley-Davidson App legújabb verzióját működtető okostelefon segítségével kapcsolatban maradhassanak kétkerekűjükkel. Segítségével távolról is megnézhetjük a járműre vonatkozó legfontosabb állapotinformációkat, sőt figyelmeztetéseket is kaphatunk, ha valaki babrál a géppel vagy esetleg meglovasítaná azt. A H-D Connect szolgáltatás egyelőre nem minden országban kapható, de a megrendelési lehetőségek folyamatosan bővülnek. A biztonságos motorozás érdekében vetik be a Reflex Defensive Rider System (RDRS) rendszert, ami a legmodernebb fék- és hajtáskontrollt alkalmazó technológiák együttese. Az RDRS funkciói alapfelszereltségként jelennek meg a 2020-as LiveWire, Trike, CVO és - az Electra Glide Standard és Road King változatokon kívül - valamennyi Touring modellen.
Emellett újdonság, hogy a Road Glide Limited modell váltja a korábbi Road Glide Ultra típust. Az átdolgozott óriás megjelenése festett halszálka mintázatával, ragyogó fényezésű fejidomával, Slicer II Contrast Bright kerekeivel, a tankon és a sárvédőkön található ikonokkal, valamint a kettős Daymaker LED-fényszórókkal vonja magára a figyelmet.
{{articleGallery[22933].caption}}
A Road Glide Limited egy hosszútávú motorozásra tervezett kétüléses túramotor, ezáltal tökéletesen passzol hozzá az erőtől duzzadó és nyomatékos Milwaukee-Eight 114 erőforrás.