1'57,634-es idővel nyerte meg a superpole-t Marco Melandri a spanyol Aragon versenypályán, így holnap délben ő indulhat az élről, Max Biaggi (1'57,790) és az angol Leon Camier (1'58,279) elől. Befért még az első sorba a világbajnokságot vezető Carlos Checa, az első négyest Sykes, Laverty, Lascorz és Badovini követi.

superbike-aragon

A Supersport világbajnokság edzésén sajnos nem sikerült jó helyen végezni a két magyar versenyzőnek, Tóth Imre a 23., Németh Balázs pedig a 24. helyen fejezte be a kvalifikációt, lemaradásuk nagyjából négy másodperc az edzéselsőséget jegyző Broc Parkes (Kawasaki) mögött.

superbike-aragon

A Superstock 1000 mezőnyben is indul magyar pilóta, Győrfi Alan képviseli hazánkat a nemzetközi mezőnyben. Sajnos ő is gondokkal küzdött a szabadedzéseken illetve a kvalifikáció során, így a 29 fős rajtrácson a 26. edzésidőt érte el.

A Superbike első futama vasárnap délben, míg a második délután négy órakor kezdődik, a Supersport versenyt pedig délután fél kettőtől követhetjük az Eurosport illetve az Eurosport 2 csatornán. A Superstock 1000 versenyét szintén élőben közvetítik, délelőtt fél tizenegytől (Eurosport 2).