Rekordösszegű kár keletkezett tavaly az utakon, derült ki a Napi cikkéből, amelyet az MNB friss elemzése alapján készítettek. Csaknem 164 ezer balesetről van szó, ami azért brutálisan nagy szám, mert 2012-ben még csak 120-130 ezer/évnél „tartottunk”.

Százlovasnál erősebb motor? Ajjaj!

Természetes, hogy a motorosok nem adnak sok munkát a kárfelmérőknek, hiszen kimondottan csekély számú, évente 800-nál kevesebb balesetet okoznak, viszont arányaiban ez is sok, mert alig 200 ezer kétkerekű áll szemben több millió személy- és teherautóval. Ugyanakkor az egyértelműen látszik, hogy minél erősebb gépen ül valaki, annál nagyobb kárt okoz. Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk: néhány éve a kifejezetten erős motorokkal okozott karambolok átlagos kárösszege 2,2 millió forint volt, azaz csaknem egy olcsó új autó árát kellett kifizetni a biztosítónak egy-egy javításra.

mnb-elemzes-a-kgfb-kifizetesekrol-26217
Az egyre növekvő motorállomány dacára is csökkent az utóbbi évtizedben a motorokkal okozott balesetek száma (2009: 742/év, 2019: 713/év)

Tavaly ez jócskán csökkent, de így is hatalmas különbség van a 100 lóerő alatti és feletti motorok által okozott károk súlyossága között. Az összes 2019-es autós-motoros ütközést egybevéve átlagosan 650 ezret csengetett a biztosító a vétlen autósoknak, viszont akik 100 lovasnál erősebb géppel ütköztek, azok – szintén átlagosan – csaknem 900 ezret kaptak kézhez.

Szóba kerültek a segédmotorok, robogók is, melyekről kiderült, hogy mindössze 35 ezer ilyen gépnek van kötelező biztosítása itthon, miközben az ötven köbcentis vasak mennyisége több százezerre tehető Magyarországon. – Márpedig a 125 köbcenti alatti, legfeljebb 15 lovas robogókkal okozott kárösszeg átlagosan 420 ezer forint – szögezték le, vagyis ennyit fog behajtani az autós és/vagy a MABISZ a biztosítás nélküli robogósokon.