Az első öt helyből négyet a japán márka pilótái, név szerint Fenati, Martin, Canet és Loi hódították el a háromnapos teszt során, mely az utolsó erőpróba volt a három nap múlva startoló szezon előtt. A csapatok egytől-egyig megérkeztek a sivatagi pályára, ahol a hagyományoknak megfelelően éjszakai viadallal veszi kezdetét az évad.

moto3teszt-qatar-12828
Nagyot mentek a Hondák az idénynyitó helyszínén, a KTM is csak tizedekkel maradt le, viszont a rivális Peugeot és Mahindra egyelőre a középmezőnyben szerénykedik

Újdonság, hogy a magyar nézők 2017-től a teljes versenyhétvégét figyelemmel kísérhetik, ugyanis a Spíler TV-n már csütörtök délután négykor elkezdődik az élő közvetítés az első szabadedzésekkel, szombaton pedig igazi motorosmaraton zajlik majd, ugyanis délután kettőtől a múltheti Superbike-vb futamait ismétlik, majd ezután végigkísérik a teljes kvalifikációt, ami - európai idő szerint - egészen háromnegyed nyolcig tart.

A vasárnapi közvetítés 14:20-kor indul a felvezetéssel, míg a versenyek 16:50-től, 18:10-től és és este nyolctól láthatók.