Nehéz csupán egy dolgot kiemelni, hogy miért lett felejthetetlen a Balaton Parkban zajlott GP-hétvége. Egyszerűen letaglózó volt közelről látni, hogy a GP-pilóták milyen elképesztő kanyarsebességet érnek el, de az is látványos, hogy mennyivel stabilabbak a királykategóriás motorok, mint a szintén ezres Superbike-ok, ami különösen a pálya hátsó harmadában volt feltűnő. Ne menjünk el szó nélkül a kipufogók pokoli üvöltése mellett sem, mert itt tényleg úgy érzed, hogy megremeg a föld, amikor a több mint húsz pilóta egyszerre teszi rá a tüzet a rajt előtt.

Lenyűgöző a versenyzők mögött álló, több száz ember precíz, összehangolt munkája is, mely mind azt szolgálja, hogy a pilótának kizárólag a versenyre kelljen összpontosítania. Ott sorakoztak a technikusok, szerelők, mentális és fizikai állapotért felelő szakemberek, no meg az isteni séfek, akik olyan ételeket dobtak össze a csapatoknak, hogy a pálya mögött sétálva úgy éreztük: nem a Balatonon, hanem egy olasz tengerparti étteremsoron vagyunk éppen...

Nekünk magyaroknak különösen fontos volt ez a hétvége több szempontból is. Egyrészt három évtized után újra GP-futamot rendeztek Magyarországon, ennek tiszteletére ott volt a pályán Drapál Fecó, a 92-es Magyar GP-n indult Kis Tibor motorversenyző, sőt Talma is megtett egy tiszteletkört a 2007-es, világbajnoki Apriliával. Hogy mennyire hangsúlyos esemény volt ez, azt jól mutatja, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság legfontosabb szereplői mind ott voltak a rajtrácson, mielőtt Gábor felült egykori motorjára. A hazai közönség örömére Varga Tibor is letette névjegyét: a MotoE időmérőjén parádés teljesítménnyel a negyedik rajtkockát szerezte meg, jelezve, hogy ott van a legjobbak között. Az első futamon remekül kapta el a rajtot, ám egy szerencsétlen bukás miatt a mezőny több tagja is áthaladt rajta. Bár szerencsére komolyabb sérülést nem szenvedett, a folytatásról le kellett mondania.

Meglepően izgalmas összecsapásokat hozott mindhárom futam

Noha előzetesen azt mondták a pilóták, hogy itt nehéz előzni, az igazi tehetségek megmutatták, hogy ez korántsem igaz. Jorge Martin például negyedik lett, azaz legjobb apriliás eredményét érte el, mégpedig a 16. helyről rajtolva (!), és a Moto2-ben az először győzedelmeskedő Alonso is megmutatta, hogy jó néhány előzési pont van a pályán.

A MotoGP futam előtt Talma tiszteletkört futott a pályán

A program szokás szerint a szombati sprintfutammal kezdődött, ahol a hatszoros MotoGP-világbajnok Marc Márquez rajt-cél győzelmet aratott, míg mögötte a két VR46-pilóta, Fabio Di Giannantonio és Franco Morbidelli ért célba.

A Moto3 vasárnapi összecsapásán a rajt és az első kanyarkombináció teljesen tisztán sikerült a mezőnynek, holott sokan tartottak tőle, hogy az egyes-kettes kanyar feladhatja a leckét az ifjú pilótáknak. A pole pozícióból induló Quiles pedig a jó start után remekül helyezkedve megtartotta a vezető helyét, mögé Perrone sorolt be másodiknak, Angel Piqueras (KTM) pedig harmadiknak. Két kör után az első nyolc helyezett még mindig 2 másodpercen belül motorozott egymáshoz, az ötödik helyről rajtolt Munoz pedig a negyedik kör végére egészen másodiknak jött fel.

Quiles nagyszerűen motorozott az élen, Munoz azonban igyekezett szorongatni őt, és a győzelemért küzdő duó mögött közvetlen közelségben ott volt Piqueras és Perrone is a harmadik, negyedik pozícióban. Rövidesen a mögötte csatázók egymás elleni küzdelmét is kihasználva Quiles fél másodperces előnyre tett szert, a kilencedik kör végén azonban elhibázott egy féktávot, amelyet kihasználva Piqueras vette át a vezetést Perrone és Munoz előtt, a következő kör elején viszont már Perrone száguldott az élen, az őt követő négyversenyzős „vonat” kialakulásához pedig az kellett, hogy az összetettben élen álló José Antonio Rueda (KTM) felérjen az élbolyhoz.

Az utolsó körben aztán Quiles egy nagyon rövid és bátor féktávval lehagyta Perronét, aki viszont nem akart megelégedni a második pozícióval, visszatámadott, ellenfelénél jobban vette az utolsó sikánt és a célegyenesre fordító kanyarban elment Quiles mellett. Még itt sem volt azonban vége a versenynek, ugyanis a spanyol motoros jobban gyorsított ki, mint argentin riválisa - és még az sem zökkentette ki, hogy az ellenfele könyékkel oldalba vágta -, s végül 0.018 másodperccel hamarabb szelte át a célvonalat, mint Perrone. Piqueras végül negyedik, Rueda pedig ötödik lett, utóbbi ezzel továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben.

Új futamgyőztes a magyar Moto2-versenyen!

Ami sikerült a rajt után a Moto3-asoknak, az nem jött össze az eggyel nagyobb kategóriában, a mezőny hátsó feléből indulók közül az első kanyarban rögtön négyen is buktak. A legjobban a negyedik helyről induló brit Jake Dixon kapta el a rajtot, a negyedik körre viszont már az időmérőn diadalmaskodó brazil Diogo Moreira vezette azt a hármas bolyt, amely meglépett a többiektől. A trió az összetett pontversenyben élen álló spanyol Manuel Gonzalezzel volt teljes.

Dixonnak láthatóan nem volt olyan a versenytempója, hogy tartani tudja a lépést két riválisával, akik a versenytáv feléhez érkezve majdnem másfél másodperces előnyre tettek szert. Igen ám, de egyszer csak a „semmiből" megérkezett Alonso, a kolumbiai pedig láthatóan gyorsabb volt mindkettejüknél. A futam előtt a vb-pontversenyben csak a 17. Alonso két körrel a befejezés előtt „darálta be" Moreirát – írja az MTI –, az utolsó körben pedig a harmadik szektor végén utasította maga mögé Gonzalezt is, aki a végén még kapkodott egy kicsit, s így csak a harmadik lett.

Alonso idei legjobb eredménye ezt megelőzően egy harmadik hely volt Nagy-Britanniában, most viszont a kategória történetének első kolumbiai futamgyőztese lett. Tette ezt ráadásul újoncként, mert az előző idényben még a Moto3-ban versenyzett, ott viszont nagy fölénnyel - 20 futamból 14-et megnyerve - világbajnoki címet nyert.

Marquez és Acosta remekelt, de Martin volt a verseny hőse

Délután kettőkor kezdődött a királykategória második versenye, és a rajt után a második helyről induló Bezzecchinek sikerült meglepnie Márquezt az első kanyarkombinációban, sőt a hatszoros MotoGP-bajnok spanyol még hibázott is egy kicsit, így végül harmadiknak sorolt be.

Az olasz Enea Bastianini (KTM) már az első körben ijesztő bukást produkált, esése után ugyanis keresztben átcsúszott a pályán, de szerencséjére a többiek közül mindenki ki tudta őt kerülni. Csak 5-6 kört kellett várnunk, ekkor Márquez óriási csatába kezdett Bezzecchivel, aki azonban szépen és okosan védekezve két előzési kísérletet is vissza tudott verni. A következő két körben a spanyol klasszis türelmesen üldözte tovább a riválist, a 10. kör elején pedig a célegyenes utáni kanyarkombinációban a korábbiaknál jobban előkészített és pontosabban kivitelezett előzéssel maga mögé utasította.

A folytatásban Márquez lassan, de biztosan elnyúlt Bezzecchitől, akinek hamarosan már az okozott gondot, hogy Acosta is utolérte és elkezdte támadni. A 16. kör elején ebben a csatában is az olasz motoros maradt alul, a szemmel láthatóan gyorsabb Acosta ugyanis komolyabb gond nélkül tudta megelőzni. Nagy versenyt futott és fantasztikusan motorozott ugyanakkor a címvédő Jorge Martín (Aprilia), aki a 16. pozícióból startolva ért célba negyedikként.

Márqueznek ez az idei 10. futamgyőzelme, és mivel még nyolc forduló hátravan az idényből, könnyen előfordulhat, hogy megdönti majd a saját rekordját, amely 13 siker egy szezonban.

Nem fogok hazudni, ma könnyű napom volt, eltekintve az első két kanyarban történtektől. Minden a terveink szerint alakult, végig jó tempót tudtam motorozni. Az nem normális, ha valaki minden hétvégén sprint- és főversenyeket nyer, előbb-utóbb valamelyik ellenfelünk nálunk is gyorsabb lesz, ezért sokszor jobb a második-harmadik hely, mint pont nélkül maradni. A második kanyarban én hibáztam, mert mindig a hátrébb lévőnek kell az előtte lévőre figyelnie, ugyanakkor arra számítottam, hogy Bezzecchinek nem fog ennyire jól sikerülni a kigyorsítás. Ezzel együtt ez egy nagyon jó hétvége volt a számunkra, s örülök a győzelmemnek

– mondta a futam után Márquez.

Marc Márquez nem talált legyőzőre a hazai futamon

A világbajnokság két hét múlva, a Katalán Nagydíjjal folytatódik Barcelonában.

Fotógalériák:
Időmérő, sprint és MotoE futam
Versenynap

Végeredmény, MotoGP Magyar Nagydíj, Balaton Park

Marc Márquez (spanyol, Ducati) 42:37,681
Pedro Acosta (spanyol, KTM) + 4.314 mp
Marco Bezzecchi (olasz, Aprilia) + 7.488 mp
A vb-pontverseny állása 14 futam után (még 8 van hátra):
1. M. Márquez 455 pont
2. Álex Márquez (spanyol, Ducati) 280
3. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 228

Moto2

David Alonso (kolumbiai, Kalex) 37:18:405
Diogo Moreira (brazil, Kalex) + 0.174 mp
Manuel Gonzalez (spanyol, Kalex) + 0.305 mp
A vb-pontverseny állása 14 futam után:
1. Gonzalez 204 pont
2. Aron Canet (spanyol, Kalex) 179
3. Moreira 173

Moto3

Maximo Quiles (spanyol, CFMoto) 35:31.839
Valentin Perrone (argentin, KTM) + 0.018 mp
David Munoz (spanyol, KTM) + 0.858 mp
A vb-pontverseny állása 14 futam után:
1. José Antonio Rueda (KTM) 250 pont
2. Angel Piqueras (spanyol, KTM) 181
3. Quiles 164