Yamaha-uralom jellemezte a hétvégi időmérőket, hiszen Morbidelli, Quartararo és Rossi is tündökölt, igaz, a hűvösebb időben gyakran szenvedő és tapadást vesztő Vinales már kevésbé volt erős. A versenyen is hasonló erőviszonyok rajzolódtak ki, Morbidelli, Quartararo és Rossi diktálta a tempót, míg a negyedik yamahás, Vinales csak a mezőny végén szenvedett.

motogp-catalunya-2020-27066

Dovi Zarcóval ütközött és elesett, így a bajnokságban élen álló olasz nem szerzett pontot, miként Rossi sem, aki pedig a második helyen haladva, egyre jobb tempót motorozva a győzelemre is esélyes volt. A Doctor kiesésével ismét Morbidelli örökölte meg a második helyet a feszült hangulatú, ám nem túl pörgős futamon, ám ezzel még nem volt vége.

motogp-catalunya-2020-27070

Igen ám, de „szokás szerint” a két suzukis pilóta volt a leggyorsabb a verseny utolsó negyedében, így csakhamar utolérték a Petronas-párost. Végül a győzelmet nem tudták elvenni Quartararótól, aki elsőségével újra átvette a vezetést a bajnokságban.

motogp-catalunya-2020-27072

Ellenben dobogón zárt mindkét suzukis, ami nem kis eredmény a közepesen sikerült edzés után, míg az eddig bajnokesélyes Vinales alig tudta felküzdeni magát a legjobb tízbe. A részletes eredményeket a MotoGP.com oldalon találjátok.

motogp-catalunya-2020-27073

Ezzel a bajnokságban is nagyot lépett előre a két Suzuki-pilóta, tekintve, hogy az élen álló Quartararo (108 pont) mögött már Mir sorakozik száz egységgel, Vinales 90, a szerencsétlenül járt Dovizioso pedig 84 ponttal várja a folytatást, ami két hét múlva, október 11-én lesz Le Mans-ban.