Harley-Davidson nemrég újabb részleteket közölt a vadonatúj Bagger World Cupról: bővül a mezőny, új csapat adta be a nevezését és véglegessé vált a hétvégék menetrendje is. A sorozat a MotoGP betétfutamaként zajlik majd, a pályán pedig kifejezetten versenyre átépített, Road Glide-alapú vasak csapnak össze.

Bővül a mezőny: érkezik az első délkelet-ázsiai csapat

Új szereplővel bővült a 2026-os nevezési lista, ugyanis már hivatalosan is megerősítették, hogy csatlakozik az indonéz NitiRacing, amely az első délkelet-ázsiai csapat a versenysorozatban. A NitiRacing a már korábban bejelentett alakulatokhoz, név szerint az olasz Cecchini Racing Garage-hoz, az ausztrál Joe Rascal Racinghez és az USA-ban alapított Saddlemen Race Developmenthez csatlakozva vesz részt a küzdelmekben.

motogp-harley-bagger-betetfutam
Az átalakított Road Glide csúcsteljesítménye nagyjából a kétszeresére (!) nőtt, miközben a tömege több mint 90 kilóval csökkent. Így már valódi versenymotor, amit az is bizonyít, hogy hasonló köridőt tud a nagy pályákon, mint a kimondottan ilyen célra született szupersportgépek

További fontos változás, hogy a Joe Rascal Racing engedélyt kapott arra, hogy a korábban telőírt kettő helyett három pilótát induljon, így jelenleg négy alakulattal és kilenc pilótával számolhatunk több mint egy hónappal az első összecsapás előtt.

Milyen motorokkal indulnak a bajnokságban?

A technikai alapot a Harley-Davidson Grand American Touring modellek adják, a versenygépek pedig műszakilag az általunk is tesztelt Road Glide-hoz közel álló, kifejezetten pályára átépített baggerek. Ezekben Milwaukee-Eight 131R V-Twin erőforrás dolgozik, amelynek teljesítménye 200 lóerő felett van, a csomagot pedig átfogó futómű-, fék- és elektronikamódosítások egészítik ki.

motogp-harley-bagger-betetfutam
Azt is bejelentették, hogy a Dunlop lesz a géposztály hivatalos gumiszállítója a 2026-os szezonban

Emellett azt is megtudhattuk, hogy miként zajlanak majd a versenyhétvégék. Már pénteken pályára lépnek a pilóták a két szabadedzésen, szombaton dél körül zajlik az időmérő, majd a szombati MotoGP-sprintfutam után és a vasárnapi GP-futamok előtt/után következik a második összecsapás. 

motogp-harley-bagger-betetfutam

Idén összesen 12 versenyt rendeznek a tengerentúli V2-eseknek, és már nincs is olyan messze az első futam, hiszen egy hónap múlva, március 27-én Austinban lépnek pályára a pilóták. Ezután jön Mugello (május 29-31.), Assen (június 26-28.), a legendás Silverstone (augusztus 7-9.), majd az aragoni (augusztus 28-30.) és az osztrák záróhétvége szeptember 20-án.