Már a Moto3 összecsapása is komoly meglepetéssel zárult, ugyanis szinte mindvégig a KTM-ek diktálták a tempót Binderrel és Ramirezzel, ám végül az utolsó két-három körben bámulatos előzéseket bemutató Aron Canet állhatott a dobogó legfelső fokára, megszerezve ezzel élete első futamgyőzelmét. Márkatársai, a szintén Hondával induló Fenati és Mir végeztek mögötte, így a japánok teljesen kisajátították a pódiumot.

motogp-jerez-versenynap-2017-13516
Meglepetésre három Honda sajátította ki a Moto3 dobogóját, s Canet megszerezte élete első világbajnoki győzelmét

Ilyen előzmények után délután kettőkor rajtolt el a MotoGP mezőnye, ahol talán mondhatjuk, hogy „szokás szerint” Pedrosa fordult elsőként, nyomában csapattársával, Marquezzel, őket pedig Crutchlow követte. Rossi és Zarco ezúttal is ütközött, csakúgy, mint Austinban, a két yamahás test-test elleni küzdelemben előzgette oda-vissza egymást az első körben.

A puhább abroncsokkal pályára lépő Zarco azonban ügyesen használta ki a gumikból fakadó előnyét, és maga mögé utasította a gyári gépeket, sőt Marquezt is beelőzte, miközben meglepetésre Lorenzo is folyamatosan zárkózott - a verseny harmadánál már a negyedik helyen haladt, míg csapattársa, Dovizioso a középmezőnyben szenvedett a Ducatival.

motogp-jerez-versenynap-2017-13513
Marquez és Pedrosa ellenállhatatlan volt Jerezben, másodperceket vertek vetélytársaikra

Sok kieső, sok meglepetés

Hatan fejezték be a sóderágyban a viadalt, közöttük a Suzukival csak szenvedő Iannone és a korábbi hétvégéken eredményes Crutchlow is, s nem sokon múlt, hogy a Doctor is csatlakozik hozzájuk. Rossi ugyanis egyre többször sodródott le az ideális ívről, láthatóan nehezen tudta irányítani a Yamahát, melynek vibrációi miatt a végén már körönként 3-4 másodpercet veszített, s be kellett érnie a tizedik hellyel. Ez különösen azért meglepő, mert az elmúlt két évben Rossi és Lorenzo diadalmaskodott itt Jerezben a Yamahával.

motogp-jerez-versenynap-2017-13512
A korábbi évekkel ellentétben nincs egy-egy kiugróan jó pilóta, négy-öt, győzelemre esélyes versenyzővel kell számolnunk minden hétvégén, beleértve a tavalyi bajnokot, Marquezt is

A megszokottnál talán kevésbé izgalmas versenyen végül nem is változott az első két hely sorsa: Pedrosa és Marquez magabiztos előnnyel duplázott a Hondának, mögöttük a folyamatosan fejlődő Lorenzo lett a harmadik, nyomukban Zarcóval, Doviziosóval és Vinalesszel.

Ezzel igazán szorossá vált a világbajnokság, ugyanis Rossi a tizedik hely dacára megőrizte elsőségét, ám előnye már csak két pont csapattársa előtt, Marquez és Pedrosa pedig további kettő és hat pont lemaradással üldözi őket. Négy futammal az évadnyitó után még öt pilóta sorakozik 25 ponton, azaz egy győzelmen belül, ráadásul három különböző márkájú motorral - igazán nyitott és izgalmas az idei világbajnokság. Hogy a folytatásban ki ragadja magához a vezetést, az hamarosan kiderül, ugyanis két hét múlva Le Mans-ban, utána pedig az olasz szurkolók Mekkájában, Mugellóban folytatódik a GP-szezon.

Végeredmény - MotoGP - Jerez:

1. Daniel Pedrosa - Honda - 45:26.827

2. Marc Marquez - Honda

3. Jorge Lorenzo - Ducati

4. Johann Zarco - Yamaha

5. Andrea Dovizioso - Ducati

6. Maverick Viñales - Yamaha

7. Danilo Petrucci - Ducati

8. Jonas Folger - Yamaha

9. Aleix Espargaro - Aprilia

10. Valentino Rossi - Yamaha