Augusztus 23-24-én két Grand Prix csapat, a Team Hungary és az NC World Trade Yamaha Racing Team teszteltek a Hungaroringen.

FOTÓGALÉRIA

A Tóth Imi a Team Hungary 125-ös Apriliáját tesztelte, ám érkezésünkkor éppen a szerelők voltak elfoglalva a motorral. �A motoromon éppen a főtengelyt cserélik, valószínű a hétévégi brnoi futam is ludas a dologban, mivel ott a gyújtás rakoncátlankodott, emiatt kellett feladnom a versenyt.� � mondta Imre. �Az Apriliától elég jó alkatrészeket kapok, ám csak rajtuk áll, hogy épp mennyire adnak profi cuccokat, ez persze függ az eredményeimtől is.�

Imi bemelegítés közben

A csapat jelenleg két kamionnal rendelkezik, ezzel járják Európát. A jövő heti futamra például már szombaton elindulnak a kamionok, és kb. 3 napig tart majd a több mint 3000 kilóméteres út. Ha távolabbi helyszínekre utaznak, bedobozolják a motort, az alkatrészeket és szerszámokat ezekbe a ládákba, aztán repülőn juttatják el a versenyek helyszínére. A kamionok egyébként elég pengén néznek ki, nem sok csapat mondhat magáénak két ekkora monstrumot.

�Ezelőtt már kétszer voltam a Hungaroringen, ám az új kanyar a célegyenes végén nagyon nem tetszik.� � mondta kérdésünkre Imi csapattársa Vesa Kalio, aki sajnos nem hozza azokat az eredményeket, amiket várnak tőle.

�Jövőre valószínüleg nem fog a Team Hungarynél maradni Kalio, már vannak tárgyalások más, jó nevű versenyzőkkel, akiket többek között ezek a gyönyörű kamionok is vonzanak.� � mondja mosolyogva Imi.

Tóth Imi a 125-ös Aprilián

A másik boxban a 250-es Yamahákat bütykölik éppen a szerelők. �A motor még nem olyan jó, de szinte bizotsnak látszik, hogy év végéig ennél a csapatnál fogok a 250-es géposztályban versenyezni a Gyorsasági Motoros Világbajnokságban. Jövőre pedig majd meglátjuk milyen ajánlatokat kapok.� � nyiltakozta boldogan Talmácsi Gergő, ami azt hiszem jó hír minden MotoGP rajongónak, hiszen ezentúl a 250-eseknél is lesz kiért izgulni.

Természetesen Talma is jelen van a teszteken ám legnagyobb sajnálatára, nem tudja tesztelni a Malagutit. �A kezemet megröntgenezték itthon is, és kiderült, hogy el van törve. Szerencsére Brnóban időben kijöttem a boxba, hiszen rosszabb esetben előfördulhatott volna az is, hogy annyira megerőltetem a verseny alatt a törött csuklómat, hogy akár hosszú időre abba kell hagynom a versenyzést.� � mondja Talma, és reméli, hogy sérülése gyorsan gyógyul, és a következő futamon már rajthoz tud állni.

Gergő a 250-es Yamahán

Dovizioso-ék az előzetes hírekkel ellentétben sajnos nem a Hungaroringen, hanem Brnóban teszteltek, ami talán annak tudható be, hogy a brnói mégiscsak VB pálya, ám ott csak napi kétszer egy órát körözhetnek, nem úgy mint honfitársaink, akik két teljes napig húzhatták a gázt a mi �kis� aszfaltcsíkunkon.