Nagyjából 15 százalékkal több új személyautót adtak el tavaly, mint 2018-ban, és harmadával többet, mint 2017-ben. Egy év alatt 157 906 járművet adtak át tulajdonosaiknak, ami masszív fejlődés, ám nyomába sem érhet a motorpiac 2019-es szárnyalásának.

motoreladas-2019-24270
Íme, az erőnyerő! - mutatja Chrobák Jani kollégánk a GS-t. Mit sem változott az egyes modellek népszerűsége, így továbbra is a BMW R 1250 GS uralja a nagymotorok versenyét a Suzuki DL650 és a Yamaha MT-09 előtt - áll a Datahouse augusztusi összesítésében

Megszoktuk már, hogy év elején kifejezetten optimisták a forgalmazók, és egymást túllicitálva minél nagyobb számokat „jósolnak” az adott szezonra. Tavaly azonban hiába voltak bátrak, a 3500-as becslések is gyorsan megdőltek, ugyanis már szeptemberben (!) 3572 forgalomba helyezett, rendszámos motornál jártunk. Mivel a november és december szokatlanul erős volt, sikerült alaposan túlszárnyalni a 2018-as, 3022 darabos mennyiséget, és 4078 új motorkerékpárral zárni 2019-et. Erre egyébként 2008 óta nem volt példa, vagyis több mint egy évtizedes rekord dőlt meg a piacon.

motoreladas-2019-24271
A robogók viadalában a Honda PCX125 a király, nyomában a Vespa 300 GTS-sel és a Yamaha X-MAX 300-zal (2018. január-augusztus)

Persze „az utánpótláshoz” elengedhetetlen, hogy egyre többen üljenek át reggelente motorra, és autó helyett kétkeréken ingázzanak. Ezért is fontos, hogy minél könnyebb, gyorsabb legyen az A1 és A2 jogosítvány megszerzése, ami természetesen más országokban is kulcskérdés - Németországban éppen nemrég módosították a jogsitörvényt, hogy egy rövid oktatás után, vizsga nélkül vezethessenek 125-ös motort a legalább 25 éves sofőrök.